Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatója előadásában számos pozitív piaci trendet emelt ki. Az első félév végére a biztosítási szektor díjbevétele elérte az 1047 milliárd forintot, szemben az előző év hasonló időszakában elért 871 milliárd forintos értékével, és az év egészében meghaladhatja a 2000 milliárd forintos szintet.
A tavalyi év első félévéhez képest jelentősen, 2,1-ről 2,6 százalékra nőtt a piaci penetráció, nagy lépéssel kerülve közelebb az MNB által kitűzött 3 százalékos szinthez.
Az MNB igazgatója a pozitívumok között említette a biztosítási tartalékok 4000 milliárd forint feletti szintjét, amelynek immár több mint fele, 52 százaléka állampapír-befektetésekben testesül meg. A piaci verseny élénkülését jelzi, hogy a piaci szegmensek többségében csökkent a piaci koncentráció: az öt legnagyobb biztosító piaci részesedése 2024-ben 63 százalékot tett ki.
Holló Bence, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke arra mutatott rá, hogy bár a biztosítási szektor összesített díjbevételét tekintve 20 százalék körüli növekedésre számíthatunk, reálértékben a piac továbbra is a 2021-es szint alatt marad, és a szerződésszámok tekintetében továbbra is visszafogott növekedés tapasztalható. Pozitív kivételként az egészségbiztosítás területét emelte ki, ahol a szerződésszám egy év alatt 19,5-ről 23,3 ezerre növekedett, miközben a díjbevétel 38-ról 50 milliárd forintra nőtt.