Trump békegalamb ragadózóvá alakult át

Az év végén egyre feszültebbé vált az USA és Venezuela viszonya, majd az új év első napjaiban Trump elrendelte a katonai akciót. Szombaton egy villámgyorsan lezajló művelet keretében az amerikai hadsereg támadást indított a venezuelai katonai létesítmények ellen, és lényegében elrabolták az országot 2013 óta irányító Nicolas Maduro elnököt, akit az USA-ba szállították, ahol narkóterrorizmus vádjával állítják bíróság elé.

A katonai beavatkozást Trump elnök személyesen rendelte el, arról a szenátust is csak utólag tájékoztatták. Ennek jogi hátterét egy 2025 októberi törvénymódosítás adja, ami lehetővé teszi az amerikai hadsereg külföldi bevetését a narkó terroristákkal szemben. Trump lépése valószínűleg jelentős vitákat fog generálni jogi és politikai téren egyaránt, hiszen az USA elnöke számos normát felrúgott, miközben erőteljes erődemonstrációnak is beillik a lépés.

Az, hogy most mi következik, még rendkívül képlékeny. A könnyed, békés átmenet egy drogkartellek és korrupt állam által irányított országban erősen kétséges. Bár Trump arról beszélt, hogy az átmeneti időszakban az USA fog irányítani, azt nem tudni, hogy ezt pontosan hogyan képzeli el megvalósítani. Valószínűleg azt tervezi, hogy gazdasági ajánlatokkal, valamint katonai és szankciós zsarolással éri el, hogy az átmeneti és majd az új venezuelai kormány is úgy ugráljon, ahogy ő fütyül.

A világgazdaság számára Venezuela az olaj miatt a legérdekesebb, de azért a kakaó és rum termelése sem elhanyagolható szempont. Az elmúlt évtizedek szankciós politikájának hatására Venezuela olajtermelése már csak árnyéka régi önmagának. A 90-es évek végén még napi 3,5 millió hordó kőolajat termelt az ország, ami akkor az OPEC kitermelésének 12 százalékát is elérte. Mára ez 1 millió hordó alá csökkent, ezzel mindössze 3 százalékos súlyt képvisel az OPEC tagországok között. A globális exportnak pedig csak nagyjából 1 százaléka a Venezuela által exportált mennyiség.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo