Több százezer forinttal csábítanak a bankok

A 30 év feletti nőknek már csak szűk két hónapjuk maradt, hogy 11 milliós, kamatmentes babaváró hitelt igényeljenek. Nekik és a többi igénylőnek is érdemes kihasználni, hogy a bankok már több százezer forintos jóváírásokat is kínálnak a szerződéskötésért, és ezzel akár rögtön 3-4 havi törlesztőrészletet is megspórolhatnak a hitelfelvevők – derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

Januártól tovább szűkül a babaváró hitel igénylésére jogosultak köre, 2025-től már csak akkor lehet felvenni a legfeljebb 11 millió forintos kamatmentes kölcsönt, ha a házaspár nő tagja 30 év alatti. Év végéig még azonban azoknak is nyitott a lehetőség, akik 30 felett vannak és igazolják a legalább 12 hete tartó terhességet. Így arra lehet számítani, hogy az év végéig hátralévő két hónapban ők megélénkítik a kereslet a babaváró iránt.

Az igénylőknek érdemes kihasználni, hogy a bankok gáláns akciókkal igyekeznek magukhoz vonzani a babavárós ügyfeleket. Szinte mindegyikük akciózik, többüknél akár 3-4 havi törlesztőrészletnek megfelelő összeget adnak ajándékba a szerződéskötésért cserébe. Az együttes kedvezmények akár a 200 ezer forintot is meghaladhatják. A Bank360.hu összesítette, melyik hitelintézet mit kínál jelenleg a babavárót igénylő ügyfeleknek.

A Gránit Bank több különböző kedvezményt is ad azoknak a babavárósoknak, akik a Gránitot választják, amelynél akár 30 perc alatt online is igényelhető a hitel, és szerződéskötés is lebonyolítható a videóbankon keresztül. A sikeres folyósítás után 160 ezer forint jóváírást kapnak a párok, amennyiben 2024. november 1. és december 19. között benyújtják az igénylést, a folyósítás pedig legkésőbb 2025. január 31-ig megtörténik. 

Emellett a szelfis számlanyitásért érvényesíthető kedvezménnyel is kiegészíthető a jóváírás, amely akár plusz 80 ezer forintot is jelenthet a párnak, ha mindketten teljesítik ennek a jóváírásnak a feltételeit is. Ez összesen 240 ezer forint jóváírást jelenthet. A szelfis számlanyitásért kapható pénz feltételei közé tartozik

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo