Több mint egymillióan kaptak adóvisszatérítést

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.

Közel 1,1 millióan örülhettek az adóvisszatérítésnek

Idén 69,9 milliárd forintos adójóváírást érvényesíthetett az az 1 millió 72 ezer fő, aki nyugdíj megtakarításban, illetve egészség- és önsegélyező pénztárban takarékoskodott tavaly – közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Grantis megkeresésére. Ez 9 milliárd forinttal több tavalyhoz képest.

Az egy átlagos megtakarítóra jutó adójóváírás összege 65 ezer forint volt idén.

A 2024-es évről szóló idei szja-bevallásokból kiderül, hogy a legtöbb adójóváírást az önkéntes nyugdíjpénztárakban és az egészség- és önsegélyező pénztárakban takarékoskodók kívánták érvényesíteni, 771 ezer fő 42,09 milliárd forintot. Tavalyhoz képest ez 5,44 milliárd forinttal nagyobb érték.

Ebből 545,5 ezren önkéntes nyugdíjpénztári tagok voltak, akik 26,73 milliárd forint értékben jelezték igényüket az adójóváírásra az adóbevallásukban. Itt fontos megjegyezni, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve az egészségpénztári befizetésekből együttesen évente legfeljebb 150 ezer forintos adójóváírás vehető igénybe.

A második legnépszerűbbek a nyugdíjbiztosítások voltak, 413 ezer személy jelezte az adóbevallásában, hogy érvényesíteni szeretné a 24,78 milliárd forintos adójóváírást, ami 2,92 milliárdos emelkedést jelent tavalyhoz képest. A nyugdíjbiztosítások után évi maximum 130 ezer forintos adójóváírás érvényesíthető.

A nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkezők közül 43,9 ezren jelezték igényüket a 3,1 milliárd forintos adójóváírásra, itt 730 millió forintos növekedést látni. Ennél a megtakarításnál legfeljebb 100 ezer forint lehet az adójóváírás.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo