Tízezrek vagyonosodását nézi át az APEH

Mintegy 200 nyugat-dunántúli adózónál már megkezdték a vagyonosodási vizsgálatot. A tavalyi 64 ellenőrzés 482 millió forint befizetési kötelezettséget állapított meg ezen a területen - közölte az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának ellenőrzési és végrehajtási szakigazgatója.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Tóth Miklós elmondta: a tavalyi ellenőrzések nyomán  átlagosan 7,5 millió forintot kellett átutalniuk a megbírságolt magánszemélyeknek, ez az összeg az adókülönbözet kivetéséből, a késedelmi pótlékokból, a bírságokból tevődött össze.  Az országos átlag ennél magasabb, 8,9 millió forint volt a vagyonosodási vizsgálatok esetében.

Az idén  több mint 800 vizsgálatot tervez a regionális igazgatóság a működési körébe tartozó Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében. Az év eleje óta tartó vizsgálatok mintegy 300 millió forint befizetési kötelezettséget állapítottak meg mostanáig.

Az APEH országosan 10 ezer vagyonosodási vizsgálat elvégzésével számol. Az érintett személyek kiválasztása az APEH birtokában lévő információk elemzése alapján történik, de közrejátszanak az állampolgári bejelentések is. Az adóhivatal "érdeklődését" felkeltik a luxusutazások, az értékes autók, a megtakarítások, a műkincsek, főként ha ezek tulajdonosai éveken keresztül minimálbérre bejelentett vállalkozók.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo