Szigorít a kormány az Otthon Startnál

Egy tavalyi jogszabály alapján az Otthon Start Program keretében megvalósuló új lakásépítések – kérelemre – magáncélú kiemelt beruházássá nyilváníthatók. Ezt a feltételrendszert egészítette ki egy múlt év végi módosítás, amely immár bírságolja, ha valaki nem a jogalkotó szándékának megfelelően veszi igénybe a kiemelt státuszt. Ráadásul, erre azon fejlesztőknek is figyelniük kell, akik a kiemelt státuszt már korábban megkapták – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Otthon Start Program keretében bevezetett FIX 3 százalékos lakáshitel klasszikus lakáspolitikai célokat szolgál: az új lakások iránti kereslet élénkítését és a megfizethetőbb lakhatás elősegítését. A jogalkotó azonban gyorsan felismerte, hogy a program kínálati oldalon is ösztönzésre szorul. Ennek eredményeként 2025-ben megjelent az a lehetőség, hogy a FIX 3 százalék hitel feltételének megfelelő lakásokat tartalmazó beruházások kiemelt beruházásokká legyenek nyilváníthatók.

Szankcionálhatók az Otthon Start beruházók
Szankcionálhatók az Otthon Start beruházók
Fotó: DepositPhotos.com

Ennek feltétele, hogy a beruházás megfeleljen a jogszabályban rögzített lakásszámra és értékesítési arányokra vonatkozó követelményeknek: a beruházás egy vagy több lakóépületben összesen legalább 250 lakás megvalósítására irányuljon és a projektben kialakított lakások legalább 70 százalék-a alkalmas legyen a FIX 3 százalékos hitel igénybevételére – azaz azok beleférjenek az 1,5 millió Ft/m2 és legfeljebb 100 millió forintos vételárkeretbe.

Mi az a kiemelt beruházási minősítés?

A kiemelt beruházás lényegében egy „gyorsítósáv”. Ez gyorsított és összehangolt hatósági eljárásokon, egyedi szabályozási megoldásokon és adott esetben a helyi építési szabályoktól való eltérési lehetőségen keresztül egy projekt gyorsabb és hatékonyabb megvalósítását teszi lehetővé. A kiemelt beruházási státusz lehetőséget már eddig is tartalmazta a jogrendszer – ez tavalytól kiterjesztésre került a FIX 3 százalékos program alá tartozó lakásfejlesztésekre is. A cél nyilvánvaló: a kiemelt minősítés gyorsítsa fel a nagyobb volumenű magánlakás-fejlesztéseket és ezáltal minél gyorsabban bővítse azt a kínálatot, amelyhez a FIX 3 százalékos hitel igénybevehető lehet.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo