Szaporodó vidéki ipari parkok

Az eddig tapasztaltakhoz képest kisebb mértékben összpontosul a magyarországi ipari ingatlanok piaca a fővárosra és környékére, noha még mindig ez a legjelentősebb fókuszpont.

A ProLogis ebben a negyedévben nyitotta meg első fejlesztését Budapest vonzáskörzetén kívül, a hegyeshalmi hármashatár közelében. A 22 700 négyzetméternyi raktár az 148 100 m2 összterületű projekt első fázisa. Noha a fejlesztés az első félév végén még üresen állt, a helyszínt a magyar logisztikai piac egyik növekvő fontosságú csomópontjaként tartják számon.

Budapesten és környékén közel egymillió négyzetméter spekulatív raktárterület épült 2007 második félévének végére. Ennek a területnek megközelítőleg 72 százaléka a fővároson kívül található, főként az M0 nyugati és dél-keleti szakasza mentén. Az autópálya körgyűrű keleti szakasza a közeljövőben a fejlesztők célpontjává válhat, hiszen az M3 és Ferihegy közötti autópályakapcsolat 2008 végére elkészül.

A második negyedévben nőtt az aktivitás az ipari ingatlanok piacán, különösen a keresleti oldalon. A bruttó bérbeadás 2007 első két negyedévében kétszer akkora volt, mint előző év azonos időszakában. A legnagyobb üzletkötés a Tesco előbérleti szerződése volt az Agrogate Business Park második fázisában, amely így 100 százalékos bérbeadottsággal készül el év végére.

A kínálat kb. 22 ezer m2-rel nőtt Budapesten és környékén, míg további 22 700 m2 került átadásra az ország észak-nyugati részében. Az erősebb bérlői aktivitás ellenére a kihasználatlanság 9,9 százakékra nőtt az előző negyedévhez képest leginkább a most befejezett projektek egyelőre alacsony telítettsége miatt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo