Szabadkereskedelmi megállapodásokat szorgalmaz a kormány

Az Európai Unió versenyképességének visszanyerése érdekében fel kell gyorsítania a szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, de az európai gazdasági érdekeket és a tagállami érzékenységeket figyelembe kell venni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az európai uniós tagországok külkereskedelmi kérdésekben illetékes minisztereinek csütörtöki tanácskozását követően.

A miniszter elmondta, Magyarország szorgalmazza, hogy Ausztráliával és Új-Zélanddal is meginduljanak még az idén a szabadkereskedelmi tárgyalások, ugyanakkor a Magyarország által felvetett mezőgazdasági érzékenységeket a tárgyalások során fokozottan figyelembe kell venni. Magyarország azt is támogatja, hogy a Chilével kötött gazdasági együttműködés modernizálására irányuló tárgyalások még az idén meginduljanak - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, az Európai Bizottság az unió és Ukrajna között tervezett szabadkereskedelmi megállapodással kapcsolatban azt javasolja, hogy a megkötött, de mindeddig hatályba nem lépett megállapodásban foglaltakon túl az unió adjon további kereskedelmi könnyítéseket Kijevnek. A miniszter aláhúzta, a javaslat a magyar mezőgazdaság szempontjából érzékeny, hiszen a kukorica, a búza, az árpa és a feldolgozott paradicsom esetén a könnyítések a magyar gazdák és a mezőgazdaság szempontjából komoly veszélyeket hordoz magában. Az uniós szabadkereskedelmi megállapodást Ukrajnával Magyarország az első között ratifikálta, de további könnyítéseket nem tud támogatni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/hin255

A Japánnal kötendő szabadkereskedelmi megállapodást uniós források szerint még idén tető alá akarják hozni. Ennek jelentősége megnőtt,mivel Donald Trump amerikai elnök megválasztásával megnőtt a jelentősége, mivel félő, hogy az ingatlanmilliárdos elnöksége alatt éles protekcionista fordulatot vesz az Egyesült Államok, ami az évek óta tárgyalt TTIP kútba esését jelentheti.

Miközben az USA és az unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény lefulladni látszik, „kisöccse”, az EU–Kanada megállapodás már túljutott az első fontosabb akadályokon. Ám még a nemzeti parlamenteknek is ratifikálniuk kell az egyezményt, ami évekbe telhet. Szükség is van időre ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalatok felkészüljenek a paktummal járó kihívásokra.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo