Sokkoló hír: lebukott az áramkartell

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy 13 vállalkozás jogsértően egyeztetett egyes erős- és gyengeáramú villamosenergia-rendszerek és hálózatok tervezésére, kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési, illetve egyéb versenyeztetési eljárásokban – írja közleményében a GVH.

(fotó: freeimages.com)

Elsősorban a dél-dunántúli régióra koncentrálva, a vállalkozások változatos módszereket alkalmaztak a piac felosztására, az ajánlati árak, illetve a tenderek nyerteseinek előzetes meghatározására. Több esetben egy-egy cég maga készítette el a többiek – magasabb összegű – ajánlatát is, amelyet azok változtatás nélkül adtak be, színlelve a versenyt. Más esetekben pedig a vállalkozások elküldték ajánlatukat társaiknak tájékoztatásul abból a célból, hogy azok drágább ellenajánlatokat adjanak be. Esetenként a kartell tagjai előre egyeztették egymás között, hogy a tendereket ki nyerje meg, és ennek megfelelően készítették el ajánlataikat.

A versenytársak titkos, piacfelosztó vagy árrögzítő összejátszása a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számít, mely jelentős társadalmi károkat okoz. A kartellezés minden esetben – piac- és cégmérettől függetlenül – jogellenesnek minősül.

A versenyhatóság összesen mintegy 130 millió forint bírságot szabott ki a jogsértésért a kartellben résztvevő 13 vállalkozásra, mely összeg Magyarország központi költségvetésébe kerül. A GVH Versenytanácsa a bírság meghatározásakor tekintettel volt többek között a vállalkozások piaci helyzetére és pénzügyi teljesítőképességére, így a kis- és középvállalatnak minősülő cégek bírságát mérsékelte a munkahelyek megtartásának megkönnyítése érdekében. A hatóság bírságcsökkentéssel honorálta egyebek mellett azt is, hogy több érintett elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo