Sokan ráfáztak az ingatlanpiaci boomra

Az elsőlakás-vásárlók körében népszerű garzonlakások négyzetméterárai emelkedtek leginkább az év első felében – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten egy kislakást átlagosan 9 millió forinttal drágábban hirdetnek meg most, mint tavaly ilyenkor. Ennek oka, hogy a befektetői érdeklődés felhajtotta a garzonlakások árait.

Ezt a helyzetet csak tetézte, hogy a kisebb méretű lakások jobban drágultak az elmúlt egy évben, mint a nagyobbak. Különösen a 60 négyzetméternél kisebbek ára emelkedett nagyot” – tette hozzá Futó Péter.

Legnehezebb helyzetben azok az garzonlakás-keresők vannak, akik a fővárosban vennének lakást, ugyanis legnagyobb mértékben itt emelkedtek az árak. A zenga.hu adatbázisa szerint Budapesten például a 40 négyzetméternél kisebb lakások átlagára tavaly még 38 millió forint volt, idén pedig már 47 millió forint. A 40-59 négyzetméter közti kategóriában az átlag 56 millióról 73 millió forintra emelkedett.

Ehhez képest a nagyobb méretű lakásoknál kisebb volt a drágulás: a nagyobb alapterület ellenére, ebben a kategóriában is 17-18 millió forint körül volt az éves drágulás” – hangsúlyozta Futó.

Budapesten mindössze két kerületben – a XVII. és a XX. – hirdetik a garzonlakások négyzetméterét 1 millió forint alatt. Az I. és V. kerületben viszont 2 millió forint felett. A drága kerületek közé tartozik a budai oldal, illetve a XIII. kerület is, ahol 1,7-1,9 millió forint körüli átlagos hirdetési négyzetméterárral kell számolnia annak, aki garzonlakást venne.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo