Reménykednek a vállalkozások

Ismét 9 pontos emelkedést mutat a 2007. év második negyedévében mért K and H kkv bizalmi index, a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor várakozásai azonban a három negyedéve tartó erősödés ellenére továbbra a negatív sávban mozognak, a bizalmi index értéke - 53 pontról 44 pontra javult.

Az index emelkedésében elsősorban a közterhekkel, gazdaság- és monetáris politikával kapcsolatos várakozások fokozatos javulása, illetve az uniós támogatásokkal kapcsolatos várakozások pozitív irányba fordulása játszott kiemelt szerepet.

A kutatás eredményét a kkv bizalmi index foglalja magába, amelynek értékét -100 és +100 között állapítják meg az eredményektől függően, ahol a 0 érték a semleges, az alatta lévő érték a negatív, felette pedig a pozitív várakozásokat mutatja.

Az országosan reprezentatív, 700 vállalkozás megkérdezésén alapuló részletes felmérést 2007. második negyedévében, idén június 5. és 15. között végezték. A kutatás során a bank és a kutatóintézet a kisvállalkozások vevői és szállítói kapcsolatait, a vállalati gazdálkodást, a közterhekkel kapcsolatos várakozásokat, a kormányzati gazdaságpolitika megítélését, a versenytársakat, az európai uniós terheket és lehetőségeket, a monetáris gazdaságpolitika alakulását, a munkaerőpiaccal kapcsolatos meghatározó elemeket és a bankok finanszírozási szerepvállalását vizsgálta.

Az index értékének az előző negyedévéhez viszonyított újabb 9 pontos növekedése óvatosan optimista várakozásokat jelez.

A bizalmi index negatív értékében még mindig a közterhek játszanak a leginkább szerepet. A megkérdezett kis- és közepes cégek 66 százaléka a terhek további növekedésére számít, de annak mértékét már nem ítéli meg olyan drasztikusnak, és a pesszimisták folyamatosan csökkenő arányát lehet megfigyelni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo