Remek az idei kukorica termés - betörtek a kínai feldolgozók

Átlagon felüli termésben bíznak a hazai csemegekukorica termelők. Bár a betakarítás csak július második felében kezdődik, a növények állapota a főbb termesztőkörzetekben ígéretesnek mondható. A feldolgozók előtt számos kihívás áll, a növekvő költségek mellett a kínai konkurencia is gondot okozhat.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nagyhatalom vagyunk 

Hazánk a világ egyik legnagyobb csemegekukorica termelő országa, a feldolgozott termékek piacán is nagyhatalomnak számítunk. A múlt év azonban változást indíthatott el, az európai uniós piacra ugyanis – a rossz termés miatti termékhiány miatt – betörtek a kínai feldolgozók. Azt, hogy ennek milyen hatásai lesznek a későbbiekben a csemegekukorica piacára, egyelőre nem lehet megbecsülni. Az árakkal vélhetően nem tudunk majd versenyezni, hiszen a klimatikus adottságoknak köszönhetően az érintett tartományokban évente többször is betakaríthatják a termést. A legnagyobb versenyelőnyünk, hogy a délkelet-ázsiai termény beltartalmi értékei és íze messze elmarad a magyar csemegekukoricáétól.

Az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek Magyarországon csemegekukoricát, ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle hazánkban. A termőtájak közül kiemelkedő Hajdú-Bihar megye 10 ezer hektár feletti termőterületével, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több ezer hektáros területek vannak. A termőterület mintegy 70 százaléka öntözött, továbbá elterjedtek a szuperédes fajták, 70 százalékban azt vetnek.

A hazai csemegekukorica-fogyasztás elég alacsony, mindössze évi 1-1,5 kg feldolgozott csemegekukoricát jelent személyenként. Nem véltelen tehát, hogy az itthon előállított csemegekukorica-termékek mintegy 95 százaléka a külpiacokra kerül. Ez az egyik legjelentősebb agrár-exportcikkünk.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo