Rejtély, elestek a laborok

Az egészségügyi ellátás legfontosabb pillére a jó diagnózis, aminek első lépése, hogy elmegyünk egy laborba, ahol vizelet és vérvételt követően jutnak az orvosok alapinformációkhoz egy szervezet állapotáról. Mostanában mintha haldokolna ez a szolgáltatás.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Évente egyszer mindenkinek javasolt elvégeztetni egy általános labor vizsgálatot, hiszen így számos problémára még időben fény derülhet. A cél, szerveink működésére vagy gyulladásra utaló paraméterek vizsgálata.

Nem a Covid idején készült, hanem most (Fotó: Csőzik/Facebook)
Nem a Covid idején készült, hanem most (Fotó: Csőzik/Facebook)

Az eddig jól működő rendszer beborulni látszik, reggelente hatalmas sorok fogadják az állami laborokba érkezőket. Érd polgármestere értetlenül áll a fejlemények előtt.

A számok alapján úgy tűnt, a Romics laborkapacitásai megfelelőek. Az intézményben dolgozó labororvos, szakmai vezető, 7 laborasszisztens – illetve az esetenként hozzájuk csatlakozó, nekik besegítő szakemberek – naponta átlagosan 250 labordiagnosztikát képes kezelni reggel 7 és 10 óra között. Tavaly viszont naponta átlagosan „csak” 220 fő jelentkezett vizsgálatra.

A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház laborja előtt ugyancsak hatalmas sorok kígyóznak újabban reggelente. A VIII. kerületi Szent Kozma Egészségügyi Központ pedig egyszerűen bevehetetlenné vált. Az előjegyzéshez szükséges telefont vagy nem veszik fel, vagy folyamatosan foglalt. A központos már csak kacag. Az egykor Auróra utcai rendelőn nem segített Szent Kozma, akinek nevét felvette az intézmény. Az egyik beutaló háziorvos a következőkről tájékoztatta betegét.

A Budapest Főváros kollegiális háziorvosa felhívta telefonon az Auróra utcai szakrendelő vezetőjét. Állítólag mától adnak hamarabbi időpontokat.

A probléma persze nem ez, hiszen el sem lehet érni azt a helyet, ahol állítólag vár minket majd a kánaán, a hamarabbi időpont. A magánklinikák eközben reklámversenyt folytatnak, hogy előjegyzés nélkül azonnal mehetünk hozzájuk nagylabor vizsgálatra, egy csomag árát 11 900 forintért hirdetik. A kérdés csak az, hogy miért fizetjük az államnak az egészségügyi hozzájárulást havonta, ha már a rendszer alapjaiban működésképtelen. És persze ilyen hírek láttán az embernek eszébe jut az a pletyka, hogy a fideszes pénzembereket újabban arra bíztatják a főguruk, a magánegészségügybe fektessenek. Az állami egészségügyet ugyanis tudatosan züllesztgeti a kormány, csak a gond van vele. Sokba kerül és politikailag nehezen kezelhető. Az Egészségügyi Minisztérium megszűnt, jelenleg egy rendőr irányítja a rendszert, amihez az égvilágon semmi képzettséggel nem rendelkezik.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo