PSZÁF állásfoglalások a Neten

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egyszerre szolgáltató szervezet, és hatóság. Azzal, hogy mostantól a piac szereplői már az interneten is olvashatják a jogszabályok magyarázatát, engedélyezési eljárásokhoz útmutatókat, és különböző PSZÁF állásfoglalásokat, a felügyelet a szolgáltató jelleget kívánja erősíteni – hangsúlyozta felügyelet mai sajtótájékoztatóján Szász Károly, a PSZÁF elnöke.

A Pénzügyi Szervezetek Országos Felügyelete (PSZÁF) az elmúlt évben több mint 5000 határozatot hozott. Kabai Gyula a PSZÁF ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a pénzpiaci engedélyezési tevékenység egy kiegyensúlyozott működést mutatott. A bankszférában és az önkéntes nyugdíjpénztárak területén folyik a koncentráció, és erősödik az univerzális banki tevékenység. Az elmúlt évben az önsegélyező és egészségbiztosítási pénztárak szerveződésében megkezdődött felfutás idén várhatóan tovább folytatódik.
A PSZÁF egyik leglényegesebb tevékenysége a jogérvényesítés. Kabai Gyula hangsúlyozta, hogy a legtöbb területen a vizsgálatok száma jelentősen meghaladta a bírságok számát. 2001. során 140 vizsgálatot folytattak a bankoknál, és ebből 41 végződött birsággal, 33 vizsgálat zajlott a biztosítási piacon, amelyből 12 esetben született birságról szóló határozat. A nyugdíjpénztárak esetében a 165 esetből 44-szer fordult elő, hogy fizetnie kellett a vizsgált szervezetnek. A trend alól kivételt jelentenek a tőkepiaci szereplők. Ebben a szférában 118 esetből 106 bírsággal végződött. Ha a szervezet az ügyfelpénzek esetében állapít meg szabálytalanságot, átmeneti lépések közbeiktatása nélkül azonnal a bírság eszközével él – magyarázta a jelenség okát Kabai Gyula.
A felügyeletnek elsősorban az a célja, hogy az intézmények jogkövető magatartást tanúsítva működjenek, és ezt szeretné elősegíteni a most kiadott és interneten is olvasható módszertani útmutató, és felügyeleti irányelvek. A PSZÁF közzéteszi, hogy milyen nemzetközi gyakorlatokat tart jónak, értelmezi a hazai jogszabályokat, és segítséget nyújt azok helyes végrehajtására vonatkozóan.
2002. január elsejével a felügyelet alá tartozó szervezeteket érintően számos jelentős jogszabályváltozás történt. Módosult a tőkepiaci törvény, a bankokra és takarékszövetkezetekre vonatkozó törvény, a magánpénztárak szabályozása, és a biztosítási törvény. A felügyelet tisztje betartatni ezeket, a piac működéséhez elengedhetetlen szabályokat. Mindezt a PSZÁF aktívan teszi, alakítja a környezetét. Mindezt teszi abból a meggyőződésből, hogy ez a piac alapvető érdeke. Ezért született meg az ajánlások, irányelvek, jogszabály magyarázatok, és a lezárult ügyek tanulságainak gyűjteménye és került fel az Internetre is – hangsúlyozta a felügyelet elnöke.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo