Pórul járhat a nyugdíjas, ha nincs otthon a postás érkezésekor

Csak egyszer viszik ki a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt.

A tagozatvezető az idősek életvitelét, anyagi lehetőségeit ismerve határozottan állítja: ha ez marad a kézbesítés végleges módja, akkor a kormány által fantasztikusnak tartott segítségről tömegek fognak lecsúszni, s ennyivel is több marad a központi kasszában. Ad is, meg nem is a hatalom, ahogy azt már megszokhattuk – írja némi indulattal Juhász, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy nem tudni – a rendelet ugyanis erre nem tér ki –, hagyhat-e értesítőt a kézbesítő arról, hogy az utalványt visszavitte.

A nyugdíjas szervezetek komolyan aggódnak főleg a legszegényebb idős emberekért, mert úgy vélik, éppen hozzájuk nem fog eljutni ez kis anyagi segítség sem. A MASZSZ Nyugdíjas tagozata követeli, a kormány tisztelje meg az érintett korosztály tagjait azzal, hogy komolyabban veszi őket, és találja ki, hogyan kaphatják meg egyszerűen és garantáltan az élelmiszer utalványokat az arra jogosultak.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo