Pofon a munkavállalóknak: el lehet felejteni az évközi minimálbér-emelést

Csalódtak a szakszervezetek: konkrét adatok híján érdemben szó sem eshetett az évközi minimálbér-emelés mértékéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdai ülésén – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ időhúzás helyett érdemi egyeztetést sürget.

Üres kézzel távoztak a résztvevők a VKF Monitoring Bizottsága szerdai üléséről, mert a remélt minimálbér-emelési konkrétumok helyett, ahogy az a Gazdaságfejlesztési Minisztérium meghívójában is szerepelt, mindössze konzultáltak a felek a bérek alakulásáról – mondta az ülés után Zlati Róbert.

Idén már nem emelnek (Fotó: Depositphotos)
Idén már nem emelnek (Fotó: Depositphotos)

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ez az ülés legfeljebb beszélgetésre volt alkalmas, de sem az infláció várható alakulásáról, sem a GDP helyzetéről nem kaptak érdemi tájékoztatást az ülésen résztvevők, a munkavállalók, munkáltatók és vállalkozók képviselői.

A MASZSZ elnöke szerint a minimálbér-emelési tárgyalásokra is kijelölt bizottság szerdai találkozóján a munkavédelmi törvény tervezett – kedvezőtlen – módosításáról és a szakszervezetek számára végtelenül hátrányos tagdíjlevonási szabályozásban várható változásokról sem lehetett megtudni részleteket. 

Ezen az ülésen az sem derült ki, hogy mit értett Orbán Viktor miniszterelnök a minapi kijelentésén, miszerint „a béremelkedés utoléri az inflációt”. Félő, hogy nem évközi minimálbér-emelésre, hanem az infláció letörésének következményére utalt.

Arra, hogy ha csökken az infláció, akkor összébb zárul a bérek és a pénzromlás közötti olló. Ez igazságtalan megoldás lenne, hiszen az eddig elszenvedett reálbérveszteséget mindenképpen kompenzálni kell – szögezte le Zlati Róbert.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo