Pofon a briteknek

A várt stagnálás helyett jelentősen csökkent a brit gazdaság teljesítménye augusztusban.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett első becslése szerint az utolsó nyári hónapban 0,3 százalékkal visszaesett a hazai össztermék (GDP) júliushoz viszonyítva.

Az elemzői előrejelzések átlaga zéró növekedést valószínűsített havi összevetésben augusztusra. Júliusban 0,1 százalékkal nőtt a brit GDP. Az ONS ezt az adatot is rontotta, mivel arra a hónapra az előző becslésben 0,2 százalékos növekedés szerepelt.

Az augusztussal zárult három hónapban is 0,3 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye az előző, májusban véget ért háromhavi időszakkal összehasonlítva.

A beszámoló szerint a brit GDP 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor bruttó kibocsátása augusztusban 0,1 százalékkal csökkent, és ebben része volt az egészségügyi szolgáltatások csökkenő aktivitásának: a koronavírus-szűrések száma az utolsó nyári hónapban 25 százalékkal, az oltási és kontaktkutatási tevékenység 28 százalékkal esett vissza júliussal összevetve.

Az ONS számításai szerint az egészségügyi szolgáltatási szektor aktivitásának visszaesése 0,1 százalékponttal lassította a brit gazdaság egészének növekedését.

A statisztikai hivatal szerdai ismertetése szerint a brit hazai össztermék augusztusban ugyanazon a szinten volt, mint 2020 februárjában, a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezésére 2020 márciusától elrendelt országos korlátozások előtti utolsó teljes hónapban.

Az ONS legutóbbi negyedéves beszámolójában ugyanakkor jelentősen lefelé módosította a koronavírus-járvány sújtotta 2020-as év egészére szóló becslését: új számításai szerint abban az évben 11 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék a járvány terjedésének megfékezését célzó korlátozások hatása miatt.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo