Összpárti front a tőzsdéért

Tőzsdei intézkedéstervezet megvalósítására politikai többség kovácsolódott össze - érvel a javaslatát az Országgyűlésnek beterjesztő MDF.

A hosszú távú megtakarítások és a tőzsdei befektetések élénkítését célozza a Magyar Demokrata Fórum javaslata, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek. Herényi Károly frakcióvezető pedig közleményében azt hangsúlyozta, hogy a magyar tőkepiac élénkítése érdekében megalkotott tőzsdei ötpontos intézkedéstervezet megvalósítására politikai többség kovácsolódott össze, a pártok nyilatkozatai alapján a célokban az MDF, a Fidesz-KDNP és az SZDSZ is egyetért.

Az MDF támogatja a hosszú távú befektetési számla bevezetését, és egyetért azzal is, hogy a nemzeti alaptanterv részévé váljon a pénzügyi ismeretek oktatása. Az ellenzéki párt korábbi, a hazai nagyvállalatok tőzsdére való bevezetésének fontosságát szorgalmazó kezdeményezése is találkozott a BÉT ezirányú javaslatával.

Az MDF az ingatlanadó bevezetését már korábban az adórendszer gyökeres reformjához és egyszerűsítéséhez kötötte. A Budapesti Értéktőzsde, a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége július 10-én a kormányfőnek küldött nyílt levélben ötpontos tőzsdeélénkítő csomagot javasolt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo