Orvosok bojkottálják a vizitdíjat!

A februárban bevezetett vizitdíj-szabályozásában pár változás várható. Még áprilisban közepén újratárgyalják.

Az egészségügyi miniszter távozása után még ebben a hónapban pontosítják - az eddigi tapasztalatok alapján - a vizitdíjról szóló rendeletet. A miniszteri biztos tájékoztatása szerint csak kisebb módosítások lesznek. A sürgősséginek minősített esetek konkrétabb meghatározását, illetve a mentességet élvezők körén várható változás.

A minisztériumhoz számos észrevétel, panasz érkezett már eddig is, leggyakoribb kérdésekre a szervezet internetes oldalán találnak választ az érdeklődők. Ám a rendszer igencsak megosztja az egészségügyben dolgozó szakembereket, orvosokat. Négy orvos például bejelentette, hogy nem szedi be betegeitől a 300 forintos vizitdíjat, ezt saját zsebből pótolja. A Magyar Orvosi Kamara nem javasolja a kollégáknak a példa folytatását, ám erkölcsi támogatásáról biztosította a négy orvost - írja a Napi Gazdaság.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo