Orbán Viktor elárulta: változások jönnek az oltásoknál

Néhány nap múlva az egészségügyben áttérnek a készenléti oltásra, sokkal kevesebb helyen lehet majd oltakozni - jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban.

Megszűnik a tömeges oltás, lesznek kijelölt oltópontok, ott bárki, aki szeretné, felveheti az oltást - mondta szokásos pénteki rádiós beszélgetésében Orbán Viktor. A kormányfő egyértelművé tette azt is, hogy a nyár végéig nem lesz kampány a 12-15 éves fiatalok beoltására.

"Minden életet megmentettünk, amit lehetett, mindenkit meg fogunk gyógyítani, nem omlott ösze az egészségügy" - mondta nyomatékkal és tagoltan.
Közölte, hogy az elmúlt 24 órában 26-an haltak meg a vírus következtében és 269 az új fertőzöttek száma, az első oltást 11885-en, a másodikat 81942-en kapták meg, az aktív fertőzöttek száma mintegy 64 ezer.

A szinte végig köhögéssel tarkított nyilatkozatában arra kérte a betegségen átesett, de oltást eddig nem kérő százezreket, hogy éljenek a lehetőséggel." Vakcinabőség van és vakcinaszabadság is van. Akármit teszek, az nem növeli meg az oltások számát, adok támogatást, de ez nem elég. Innentől minden az egyén felelőssége" - mondta a miniszterelnök.

Megerősítette, hogy június 15-ig a védettségi igazolványnak nevezett oltási dokumentum digitális változatára feltöltik az EU-ban megkövetelt pótlólagos információkat (vakcina fajtája, oltások pontos ideje, stb.), ugyanakkor további, kétoldalú megállapodásokat akarnak kötni a kölcsönös beutazások megkönnyítésére.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo