Orbán Viktor: a következő hat hét döntő lesz

Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök kitért az iskolák újranyitására, a Janssen-vakcina aggasztó számaira is.

"A következő hat hét döntő lesz, ebben az időszakban meg tudjuk duplázni az oltottak számát" - mondta Orbán Viktor szokásos reggeli rádióinterjújában a Kossuth rádión.
Igaz, hogy most az amerikai Janssen vakcinából kiesett 500 ezer adag, de ezt keletről igyekeznek pótolni, és a kormányfő szerint ez sikerülni is fog. A következő hat hétre tervezett oltásmennyiséget be fogják tudni adni,
"május végére, júniusra kint vagyunk a vízből".
Az amerikai Janssen vakcinával kapcsolatban viszont szokatlan lépésre szánta el magát a kormány. A nyugatról érkező vakcinák esetében ugyanis a magyar hatóságok nem vizsgálják a hatékonysági dokumentációt, csak a keletről érkezőknél van ilyen vizsgálat. Most azonban ebben az esetben is vizsgálatokat végeznek majd a magyar hatóságok, pont ugyanúgy, mintha az egy keleti vakcina lenne.

Fotó: MTI

"Nagyon riasztóak a hírek, és sokat rendeltünk ebből a vakcinából" - mondta Orbán Viktor. (szerk.: a Janssen esetében egyelőre 7 millió oltottból 6 esetben regisztráltak vérrögképződést.)
Az oltással kapcsolatban is igyekezett Orbán Viktor eloszlatni egy tévhitet. Több olyan véleménnyel is találkozott, hogy ha az emberek 60-70 százaléka be lesz oltva, akkor valaki oltás nélkül is védett lehet, és megússza a megbetegedést. Ez azonban téves gondolat, mert senki nem úszhatja meg. Csak egyéni védelem van, ezért kell regisztrálni, és oltani, máskülönben nem fogja elkerülni a betegséget, melynek lefolyása és súlyossága majd már az egyén általános kondíciójától függ.

Iskolák nyitása

Az óvatosság és fokozatosság miatt döntöttek úgy, hogy az óvodák és az alsó tagozatosok számára hétfőn megnyitnak az iskolák. Ezt az oltottak jelenlegi száma is lehetővé tette, Orbán szerint már közel vagyunk a 4 millióhoz. Ráadásul a nyári nemzeti konzultáció eredményei alapján az derült ki, hogy az iskolák bezárását szeretnék legkevésbé az emberek, ezért a nyitásnak is mielőbb meg kell történnie.

A döntésnél fontos szerepet játszott az is, amit az elmúlt 10 napban a bölcsődéknél tapasztaltak, vagyis nagyon megnőtt azon gyereket száma, akiket beadnak a szüleik. Szintén fontos momentum volt, hogy a kórházi kezelésre szorulók között csupán 27 14 év alatti gyermek van, közülük ketten vannak lélegeztetőgépen.

"Úgy éreztük, hogy ha azt akarjuk, hogy az élet újrainduljon, és sok százezer gyerek szülője elmehessen dolgozni, ezt meg kellett lépni".
A szülőknek ugyanakkor megvan az a lehetősége, hogy az igazgatóhoz forduljanak, ha nem akarják mégse iskolába engedni a gyerekeket. Ebben az esetben majd az igazgató eldönti, igazolt hiányzás lesz-e vagy se, mivel ő látja legközelebbről a helyzetet az iskolában.

A teraszok nyitására is kitért a kormányfő pár mondat erejéig.

"A teraszok nyitása egy szimbolikus dolog, nagyon látványos darabját kapjuk vissza a régi életünknek".
Hogy segítsék a vendéglátóhelyeket, központilag eltörölték a teraszdíjat, és az adminisztrációt is megkönnyítették. Ezzel kapcsolatban viszont elnézést kért Orbán az önkormányzatoktól, mondván ezt központilag kellett megtenni, nem lehetett rájuk bízni ezt a kérdést. Szintén a vendéglátóhelyek segítése érdekében automatikusan jár majd április és május hónapra is bértámogatás.

A jövőt illetően is optimizmusának adott hangot a kormányfő. Már készül ugyanis a 2022-es költségvetés, ami az újraindítás költségvetése lesz. Ebben 5000 milliárd forintot fordítanak a gazdaság újraindítására, így mindenkinek, aki a vírus miatt elveszítette a munkáját, lesz munkája. Vagy visszakapja a régit, vagy újat hoznak létre helyette. Orbán szerint ezt a vállalásukat nemcsak teljesíteni tudják, de túl is teljesítik és a vírus után több munkahely lesz, mint amennyi a vírus előtt volt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo