Miért számít, hogy valaki kifizető-e?

Ha egy kifizető magyar magánszemélynek juttat jövedelmet – legyen szó munkabérről, egy céges rendezvényen biztosított reprezentációs juttatásról, vagy akár egy vállalatfelvásárlás keretében a magánszemély tulajdonosnak fizetett vételárról –, a törvény a kifizetőre telepíti az ügylet fájdalmas részét: neki kell az adóelőleget vagy adót levonnia, megfizetnie és a kifizetésről bevallást benyújtania. A magánszemély ebben a konstrukcióban jellemzően passzív szereplő: megkapja a nettó összeget és az adminisztráció terhét a kifizető viseli.

Ha viszont a juttató nem minősül kifizetőnek, a kép megváltozik. Ilyenkor ugyanis a törvény áthárítja a kötelezettséget a magánszemélyre: neki kell megállapítania, bevallania és megfizetnie mindazt a közterhet, amit egyébként a kifizető tett volna meg helyette. Ez a magánszemély számára jelentős, sokszor váratlan terhet jelent, ráadásul áthárítja az adózási felelősséget, és kiteszi őt a hibás minősítés kockázatának.

Mikor csúszik bele egy külföldi cég a kifizetői körbe?

„Az egyik tipikus eset, amikor a külföldi cég belföldi megbízottat vesz igénybe a kifizetések lebonyolításához – például egy szolgáltatót bíz meg azzal, hogy a magyar magánszemélyeknek járó díjazást átutalja. Ilyenkor jellemzően nem a külföldi megrendelő, hanem maga a belföldi megbízott válik kifizetővé – kivéve, ha a közreműködő szerepe kizárólag banki átutalás technikai lebonyolítására korlátozódik. Magyarországon több ilyen cég is vállal ilyen jellegű szolgáltatást, sokszor nagyvállalatoknak nyújtott bérszámfejtési szolgáltatással együtt” – magyarázza Gondi Anilla, szenior ügyvéd.