Bevezetés
A probléma
Belső folyamatok
Külső körülmények
Az EU támogatási prioritásai
Jogszabályi háttér
Alapelvek, célkitűzések, várható hatások
A program szerkezete
A program alkotóelemei
A célprogramok

Bevezetés

A környezet védelme, a természeti értékek megőrzése napjainkra a társadalmi-gazdasági élet meghatározó részévé vált. Ennek alapvető oka egyrészt a nem megfelelő gazdálkodás következtében a természeti erőforrások egyre gyorsabb ütemű felhasználása, másrészt a gazdasági tevékenységek hatásaként a környezetbe kibocsátott szennyező anyagok növekvő mennyisége. Mindezek eredményeképpen szinte minden környezeti elem állapota romlott, és ez már a használatok egyértelmű korlátozásával is együtt jár. (…)
Az Országgyűlés határozott a Nemzeti Környezetvédelmi Program kialakításáról és végrehajtásáról. (…) Az alábbiakban bemutatásra kerülő Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) erre a feladatra vállalkozik, amelyet az 1999 szeptemberében meghozott – „A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programról és a bevezetéséhez szükséges intézkedésekről” szóló – kormányhatározat (9.1 melléklet: 2253/1999. (X. 7.) Kormányhatározat) alapján Magyarország 2000 januárjában kísérleti jelleggel indítani szándékozik.
(Nem indult meg a mai napig, 2001 tavaszáig – a szerk.)

A probléma

A mai mezőgazdálkodás sokkal többet jelent, mint egyszerű árutermelést. A vidéki térség ugyanis nem csupán a termelés színtere, hanem biológiai és társadalmi élettér is. Ezért a mezőgazdaság arra is hivatott, hogy a vidék sokoldalúságát – azaz nem csak termelő funkcióját, hanem természeti és kulturális értékeit is – fenntartsa. Ebből fakad, hogy a környezet- és természetvédelemnek együtt kell működnie az agráriummal, a gazdálkodás során pedig tekintettel kell lennie a környezet- és természetvédelmi szempontokra. Ez azonban csak akkor érhető el, ha a gazdálkodók érdekeltek e szabályrendszer betartásában. Olyan gazdasági szabályozó, ösztönző pénzügyi támogatási rendszert kell tehát kidolgozni, amely a környezet- és természetvédelmi szempontok gazdálkodási érvényesítéséből származó jövedelemcsökkenést kompenzálja, illetve a mezőgazdálkodás környezeti és társadalmi teljesítményeit honorálja.

Olyan mezőgazdálkodást kell tehát megcéloznunk, amely úgy állít elő értékes, egészséges és piacképes élelmiszereket, nyersanyagokat és megújuló energiahordozókat, hogy közben megőrzi a vidéket, a tájat, az élővilágot, a környezetet és benne az embert és közösségeit. Ez a többfunkciós mezőgazdaság tud csak a termelési, fogyasztási, társadalmi, szociális és környezeti feladatoknak egyaránt megfelelni, és így lesz képes a gazdálkodás és a vidékfejlesztés összekapcsolásával Európa és a világ fejlődési tendenciáit követni.
(…)

Belső folyamatok

A magyar mezőgazdaság fejlődését az elmúlt évtizedekben a közvetlen és közvetett energiabevitel rohamos növekedése jellemezte. Az ipari eredetű, illetve feldolgozású anyagok részaránya a mezőgazdaság összes anyagfelhasználásán belül a hatvanas évek elején még elenyésző volt, de az 1980-as évek közepére megközelítette a 60 százalékot. A gyorsütemű iparosodó fejlődés hatására 25 év alatt a területegységre jutó hozamok megkétszereződtek, az éves termésingadozás jelentősen csökkent. Magyarország élelmiszerekből önellátóvá vált, sőt jelentős export árualapot is előállított, amely a fizetési mérleg egyensúlyban tartásának egyik legfontosabb elemévé vált. Ugyanakkor alapjaiban megváltozott a parasztság évszázadok alatt kialakult hagyományos, a természeti folyamatokhoz közelálló életmódja, a termelési módszerek, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás, a növényvédelem egész rendszere.
A környezetnek az elhatározott feladatok és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó rohamos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer azonban olyan önmagát gerjesztő folyamat, amely már a termésátlagok növekedése időszakában is káros változásokat indít el a környezetben, majd ezen rejtett folyamatok káros környezeti és gazdasági hatásai már a felszínen is jól látható módon megjelennek.

Külső körülmények

Mindezen belső folyamatokon túl azt is látni kell, hogy a világ és különösen Európa számos térségében az ökoszociális piacgazdasági modell térhódításával az elmúlt 15-20 év során a vidéki táj és környezet szerepe, megítélése jelentős változásokon ment át. Rá kellett ébredni ugyanis arra, hogy a vidéki térség nem csupán a mezőgazdasági termelés színtere, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is, és ha beavatkozásainkat csupán a termelés hatékonyságának növelése vezérli, akkor az élettér komoly veszélybe kerülhet. Ilyen körülmények között a környezet leromlása nem csupán a termelés visszaeséséhez vezet, hanem az emberi létfeltételeket is komolyan veszélyezteti.

A természetvédelem és a mezőgazdaság egymásrautaltságának felismerésével kétségtelenül el kellett vetni az úgynevezett szegregációs modellt, amelynek alapelve a természetvédelem korlátozása meghatározott természetvédelmi területekre és más védett felületekre, és minden egyéb területen megengedi a környezetorientált felelősség és korlátozás nélküli mezőgazdálkodást. De az a másik szélsőség sem volt tartható, amely szerint az egész mezőgazdálkodás általános külterjesítésére („extenzifikálására”) lenne szükség. Ez a nézet nemcsak a gazdasági szempontok miatt tarthatatlan, hanem éppen a mezőgazdasági rendszerekben élő fajok védelme szempontjából sem egészen igaz. A mezőgazdálkodás által létrehozott antropogén agrárökoszisztémák ugyanis új élőhelyeket és lehetőségeket nyitottak olyan fajok számára, amelyek az erdővel borított természeti tájakon nem találták volna meg létfeltételeiket.

Sokkal inkább a környezetnek megfelelő intenzitási fok és gazdálkodási forma megtalálása a feladat. Az ipari forradalmat követő erőteljes intenzifikáció, a környezet túlhasználata, a terhelhetőségét aránytalanul meghaladó mesterséges, ipari eredetű energiaráfordítás-növelés súlyos diverzitáscsökkenést okozott, s amit a környezet kíméletes és fokozatos használatba vétele e tekintetben 2500 év alatt felépített, azt a túlhasználat 250 éve tökéletesen lerombolta. A tendencia folytatásának beláthatatlanok a következményei.

EU csatlakozási szándékaink tükrében célszerű kicsit közelebbről is megvizsgálni az európai folyamatokat, melyek megértéséhez érdemes legalább az 1960-as évekig visszatekinteni. Az azóta eltelt 30-35 évet három – egymástól törekvéseit is jellemzőit illetően alapvetően eltérő – szakaszra bonthatjuk.

Az első időszak (1960–1975/80) fő jellemzője az volt, hogy a mezőgazdaság-politikát a kis családi farmok és a társadalompolitika problémái, azok megoldási szándéka határozta meg.
Így a mezőgazdasági piacpolitika és agrár-struktúra politika fő elemei a következők voltak:
● ártámogatás,
● a mezőgazdasági termékek EU piacának védelme,
● a mezőgazdaság modernizálásának támogatása,
● beruházási támogatás.
Ezek alapvető indítékai a mezőgazdasági népesség viszonylagos nagy arányában keresendők, másrészt az a törekvés motiválta, hogy olyan bevételi biztonságot teremtsen, amely biztosítja a mezőgazdaság modernizálásának alapját.

A második időszak (1975/80–1990) fő motívumai a termelésnövekedés megállítására való törekvés és a vidék elnéptelenedésének megakadályozása voltak. (…) A termelést és a modernizációt támogató mezőgazdasági piac- és struktúrapolitikát mindezek hatására olyan intézkedések váltották fel, mint:
● a kvóta-rendszer a cukorpiac szabályozására,
● extra adókivetés a tejpiac szabályozására,
● termékkivonás, ugaroltatás a gabonapiac szabályozására,
● a mezőgazdasági termelés növelését célzó beruházások támogatásának megszüntetése,
● a természet és tájvédelem farmon belüli megoldásainak támogatása,
● a vidék komplex gazdasági fejlesztésének támogatása.

A harmadik – 1990 óta eltelt – időszak meghatározó motívumai a mezőgazdaság termék-kibocsátásainak további csökkentése, a vidéki népesség helyben tartása, a mezőgazdasági terület nem élelmiszer-termelési célú egyéb hasznosításainak támogatása és a környezeti problémák kezelése. E korszak egyik meghatározó eleme a GATT tárgyalások Uruguay fordulója, ahol a mezőgazdaság már a kezdet kezdetén a viták középpontjába került olyan kérdésekben, mint az export támogatások csökkentése, a fizikai termeléssel kapcsolatos támogatások – beleértve az ártámogatásokat is – megszüntetése vagy az úgynevezett környezeti csomag (green boksz) kérdésköre. Ezek a tárgyalások, valamint az EU költségvetési problémái vezettek az EU mezőgazdasági politikának Mac Sharry nevével fémjelzett reformjához, melyet olyan törekvések jellemeztek, mint:
● a termelés fokozott piaci szabályozás alá helyezése,
● a közvetlen támogatások növelése,
● a termeléshez kötött területi támogatások, ártámogatások csökkentése,
● több – a környezeti csomaggal (green boksz) kapcsolatos – közvetlen támogatás,
● kevesebb exporttámogatás,
● a kvótarendszer reformja,
● a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés összekapcsolása, integrált vidékpolitika kidolgozása.

Ezek az elvek három alapvető európai dokumentumban körvonalazódtak: az egyik az 1992-ben a Közös Agrárpolitika (CAP: Common Agricultural Policy) reformja keretében elfogadott „2078/92 EU tanácsi rendelet a tájfenntartás és a környezetvédelem követelményeinek megfelelő mezőgazdasági termelés támogatásáról (EEC Regulation No.: 2078/92, 1992) (lásd később a jogi szabályozásnál), a másik a „Vidéki Térségek Európai Kartája” (Antilla-Seiler, 1996) elnevezésű –, az Európa Tanács által 1996-ban elfogadott alapdokumentum, a harmadik pedig a 1257/1999. számú EU tanácsi renddelet, amely a vidékfejlesztés támogatási formáit határozza meg.

Az EU támogatási prioritásai

● Extenzifikálás (külterjesítés) olyan eszközökkel, mint pl.:
– műtrágyák és növényvédő szerek használatának racionális csökkentése,
– a hektáronkénti számosállat létszámnak az eltartó-képességhez való igazítása,
– a biológiai (organikus) gazdálkodásra való áttérés,
– szántóterületek visszagyepesítése.
● A vidék, a természet és a táj fenntartása olyan módszerekkel, mint pl.:
– a természethez és a tájhoz alkalmazkodó mezőgazdálkodás,
– veszélyeztetett helyi tájfajták (növénytermesztés) és őshonos haszonállat-fajták (állattenyésztés) fenntartása és szaporítása,
– az elnéptelenedett, felhagyott mezőgazdasági vagy erdészeti területek fenntartása, ápolása,
– 20 éves művelésből való természetvédelmi célú kivétel (parlagoltatás),
– földterület biztosítása a közösségi funkciók (átjárás, üdülés, pihenés) ellátására.
● Oktatási, képzési és demonstrációs programok és projektek a fenti területeken.
(…)

Jogszabályi háttér

Az agrár-környezetvédelmi intézkedések alkalmazása nemcsak EU harmonizációs kötelezettségünk, hanem hatályos hazai jogszabályokban foglalt feladatok megvalósításához is kapcsolódik. Ily módon a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényhez, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényhez és az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvényhez is kapcsolódik a NAKP bevezetése, amely lehetővé teszi a környezet, a természet és a táj védelmét szolgáló mezőgazdasági tevékenységek megfelelő szintű állami támogatását. A program kialakítása és bevezetése segíti a Nemzeti Környezetvédelmi Program és az Országos Területfejlesztési Koncepció megvalósítását is. Ilyen kapcsolódó feladat továbbá az Érzékeny Természeti Területek hálózatának kialakítása, amely részét képezi az agrár-környezetvédelmi program tervezett intézkedéseinek.

Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény az agrárgazdaság fejlesztéséről 3. § 1. bekezdése az agrárgazdaságban a fő célkitűzések között jelöli meg az alábbiakat: "„e) a termelőtevékenység összhangba hozása a természeti környezet megőrzéséhez fűződő össztársadalmi érdekkel, az agrárgazdaság fenntartható fejlődésével”.
A törvény 4. § 1. bekezdése szerint: „az agrártermelés jogi és gazdasági feltételeinek kialakításakor a Kormánynak biztosítania kell, hogy: (d) a földtulajdoni és használati viszonyok alakulása a termőföld jobb hasznosítását eredményezze”.

A törvény 5. § a Kormány által kialakítandó agrártámogatási rendszerrel kapcsolatban megállapítja, hogy az elsősorban a következő elemekre épül: „(g) a termőföld minőségének megőrzése illetve javítása, az erdővagyon fenntartásának, növelésének, védelmének, az agrárkörnyezet gazdálkodás minőségi javításának támogatása”.

Az érzékeny természeti területek rendszerét a magyar természetvédelmi törvény (1996. évi LIII. tv.) az Európai Unió agrár-környezetvédelmi támogatási rendszere mintájára, a jogharmonizáció jegyében, ahhoz illeszkedően vezette be. Meghatározása szerint „érzékeny természeti terület az olyan extenzív művelés alatt álló terület, amely a természetkímélő gazdálkodási módok megőrzését, fenntartását, ezáltal az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség fennmaradását, a tájképi és kultúrtörténeti értékek megóvását szolgálja” (1996. évi LIII. törvéyn 53. § (3) c) pont.). A természetvédelmi törvény 71. § (2) a) pontja értelmében támogatást kell biztosítani a természetkímélő gazdálkodást folytatóknak.

Alapelvek, célkitűzések, várható hatások

E rendszer kialakítása során abból indulhatunk ki, hogy Magyarország természeti erőforrásai lényegesen jobb feltételeket biztosítanak a mezőgazdasági termelés számára, mint az EU-15-ök, az OECD tagállamok vagy akár a világ átlaga.
A mező- és erdőgazdaság Magyarországon az összterület 85,5 százalékával (a termő területtel) közvetlenül érintkezve a kultúrtáj fő használója, a vidék megőrzésének és fejlesztésének alapeszköze. Ebből fakad egyrészt, hogy a természetvédelem alapvetően rá van utalva a mezőgazdasággal való együttműködésre. Másrészt a mezőgazdálkodás teljesítménye, eredménye döntően a környezet, a természeti erőforrások állapotától, minőségétől függ. A természetvédelem, a mezőgazdaság és a vidék egymásrautaltsága elkerülhetetlenné teszi e három terület összehangolását.

A mezőgazdaság céljait, feladatait, multifunkcionális jellegét figyelembe véve annak legfontosabb összetevői, közös elemei a következők:
● értékes beltartalmú, káros szermaradványoktól mentes termékek előállítása;
● a meg nem újítható nyersanyagok és energiatakarékos felhasználása;
● a talajt, vizeket, levegőt érintő környezetterhelés csökkentése ill. elkerülése;
● a kultúrtáj ápolása és a biodiverzitás fenntartása;
● a vidék kulturális és agrikulturális értékeinek megőrzése;
● munkalehetőség és elfogadható jövedelem biztosítása a lehető legtöbb ember számára.
Nem elég akkor az eddigi stratégiát, rendszer technológiáit tökéletesíteni, hanem új stratégiára és ehhez illeszkedő, ennek gyakorlati megvalósítási kereteket adó megoldásokra, rendszerekre van szükség. Ez az új stratégia az úgynevezett „multifunkcionális” mezőgazdálkodás, a környezet- és tájgazdálkodás lehet, melynek feladatait két nagy körbe sorolhatjuk:
● az alapvetően a piac által szabályozott termelési feladatok, melyek az élelmiszerek előállításán túl a nem élelmiszer célú termékek (megújítható nyersanyagok, energiaforrások stb.) előállítását is egyre inkább magukba foglalják, valamint
● a körzettel, a tájjal, a földdel kapcsolatos környezeti, társadalmi és kultúrfeladatok.
Ez utóbbi „nem importálható funkciók” olyan közjavakat (élelmezésbiztonság, a kultúrtáj ápolása, a társadalmi és biológiai élettér megőrzése, az ökológiai és műszaki infrastruktúra fenntartása, ökológiai stabilitás, népességmegtartás, munkaerő kiegyenlítés, a vendégfogadás és idegenforgalom alapjának biztosítása, paraszti értékek ápolása) testesítenek meg, amelyek a piac hagyományos eszközeivel, az árakon keresztül nem szabályozhatók. Ezek ugyanakkor a vidék társadalmának és környezeti egyensúlyának fenntartásában növekvő szerepet töltenek be, így e teljesítményeket közvetlen kifizetések formájában a társadalomnak honorálnia kell.

Mindezekre figyelemmel a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program elsődleges törekvése olyan mezőgazdasági gyakorlat kialakítása, amely a természeti erőforrások fenntartható használatán, a természeti értékek, a biodiverzitás megőrzésén, a táj értékeinek megóvásán valamint egészséges termékek előállításán alapszik, és az alábbi célkitűzéseket fogalmazza meg:
● a környezetkímélő mezőgazdasági termelési módszerek széles körű elterjesztése, ezáltal a környezetvédelmi célkitűzések ágazati megvalósulása, természeti értékeink, a táj, a termőföld és a vízkészletek állapotának megőrzése és javítása;
● hozzájárulás egy fenntartható mezőgazdasági földhasználat, ésszerű területhasználati rendszer, illetve Magyarország agro-ökológiai adottságainak megfelelő kiegyensúlyozott és stabil földhasználati, termelési struktúra kialakításához;
● piacképes, kiváló minőségű, értékes termékek termelésének növelése, és ezáltal a mezőgazdasági exportlehetőségek javítása;
● a vidéki foglalkoztatási és jövedelemszerzési lehetőségek bővítése, vidéki életminőség javulásához való hozzájárulás, alternatív jövedelemszerzési lehetőségek kialakítása;
● a turisztikai potenciál fejlesztése, kihasználása elsősorban a vidék, a táj képének javítása, az ökoturizmus, falusi turizmus feltételeinek javulása révén;
● hozzájárulás egyéb vidékfejlesztési intézkedések sikeréhez, a vidéki népesség, a gazdálkodók termelési-környezeti ismereteinek fejlődéséhez, szemléletváltás elősegítéséhez.

A program szerkezete

A NAKP célkitűzéseiben a különböző térségek adottságainak megfelelő, ahhoz igazodó fenntartható mezőgazdasági földhasználat kialakítása fogalmazódik meg olyan módon, hogy az megfeleljen az EU 2078/92 rendeletében foglaltaknak. A környezetbarát mezőgazdasági földhasználatot támogató célprogramjai két főtípusba sorolhatók.

Az első fő típust az úgynevezett horizontális vagy országos célprogramok alkotják, amelyek a hazai mezőgazdasági földhasználat teljes területére kiterjednek. Ezen programok célkitűzése az, hogy támogatást nyújtsanak a különféle földhasználati ágakban a környezetbarát termelési, gazdálkodási eljárásoknak, így elősegítsék a magyar agrárgazdaság új, hosszú távon is fenntartható és versenyképes fejlődési modelljének kialakulását. Ennek érdekében különböző támogatási programok révén segítse a környezeti szempontokat is figyelembe vevő gazdálkodási tervezés elterjedését, az integrált növény-, zöldség-, illetve gyümölcstermesztés; az ökológiai gazdálkodás terjedését, a gyepterületek és vizes élőhelyek megfelelő hasznosítását, valamint a környezetbarát állattartás kialakulását.

A célprogramok másik fő típusát az úgynevezett zonális vagy térségi célprogramok adják, amelyek az adott térség környezet- és természetvédelmi szempontú mezőgazdasági földhasználatát segítik, hozzájárulva az egyes térségek adottságaikhoz illeszkedő gazdálkodási formák elterjedéséhez, a tájgazdálkodás kialakulásához, a terület környezeti, természeti értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez. Ezen programok célterületei közé olyan térségek, kistérségek tartozhatnak, amelyek természetvédelmi, talajvédelmi vagy vízvédelmi szempontok miatt valamilyen speciális hasznosítást igényelnek. A térségenként kidolgozott földhasznosítási formák, gazdálkodási módszerek alkalmazását támogatják az egyes célprogramok. Az említett térségi célprogramok hálózatot alkotnak, így kialakulhat az ún. Érzékeny Természeti Területek (ESA) hálózata.

Annak érdekében, hogy a NAKP sikeres legyen, a gazdálkodók részére a jelenlegi mezőgazdasági és környezetvédelmi intézményrendszerre alapozva és annak továbbfejlesztésével ki kell alakítani egy kutatási, képzési, modellgazdasági és szaktanácsadási hálózatot, amely segíti a program működését. Ez a tevékenység az EU agrár-környezetvédelmi programoknak is alapkövetelménye. A hálózatnak az agrár-környezetvédelmi programokhoz kapcsolódó tervezési, képzési, kutatási, szaktanácsadási és demonstrációs feladatokkal kell foglalkoznia. Kialakításánál az tűnik célszerűnek, ha az agrár-környezetvédelemhez kapcsolódó intézményrendszert az agrár-felsőoktatási és –kutatóintézetek valamint az ellenőrzéssel és szaktanácsadással foglalkozó mezőgazdasági és környezetvédelmi szervezetek közösen alakítják ki, lehetővé téve a munkamegosztáson alapuló, általános, illetve területspecifikus, regionális feladatok hatékony megvalósítását.

A program alkotóelemei

A NAKP felépítését a következő ábra szemlélteti. Intézkedései célprogramok formájában kerülnek megfogalmazásra, amelyek az alábbiak:
● agrár-környezetgazdálkodási alapprogram,
● integrált gazdálkodási célprogram,
● ökológiai gazdálkodási célprogram,
● extenzív gyephasznosítási célprogram,
● vizes élőhely-hasznosítási célprogram,
● Érzékeny Természetvédelmi Területek hasznosítását biztosító (térségi) célprogramok,
● kutatási, tervezési, képzési, szaktanácsadási és demonstrációs programok.
Az egyes célprogramokra vonatkozó részletes szakmai követelményeket majd külön jogszabályok tartalmazzák.
(…)

A program jelenleg meghirdetésre kerülő szakasza a 2000. január 1.–2006. december 31. közötti időszakot öleli fel. Működésével egyidejűleg a környezeti-gazdasági-szociális hatásokat nyomonkövető Monitoring Program is lebonyolításra kerül, melynek eredményeit felhasználva 2003 során egy időközi, majd 2006-ban végleges programértékelést kell végrehajtani. Az értékelés alapján, a működés második, 2007–2013 közötti időszakára szükség esetén intézkedni kell a program megváltoztatásáról, módosításáról. (Mivel a megvalósítás meg sem kezdődött, értelemszerűen ezen időpontok sem tarthatók – a szerk. 2001. márc. 20.)


A célprogramok

Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram
Az alapprogram intézkedései között a gazdálkodás körülményeit feltáró felmérés végrehajtása, a környezeti szempontokat figyelembe vevő, a teljes gazdaságra kiterjedő középtávú gazdálkodási terv elkészítése, és bizonyos táj-, természet-, talaj- és vízvédelmi alapintézkedések végrehajtása szerepel. (…)

Integrált gazdálkodási célprogram (ICM = Integrated Crop Management) Az ökonómiai és ökológiai szempontok együttes érvényesítése.

Ökológiai gazdálkodási célprogram. A támogatások a különböző művelési ágak (szántó, gyep, zöldség, szőlő, gyümölcs) illetve állatfajok szerint eltérőek lehetnek. Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó EU (2092/91 rendelet) szabályok betartását feltételezi a program.
● Növénytermesztés: a gazdaság környezeti-termelési adottságainak felmérése, komplex, farmszintű ökológiai alapterv készítése,
vizsgálat más célprogramban való részvételre, vetésforgó és talajművelés tervének kialakítása, ökológiai tápanyag-gazdálkodás (trágyázás) tervének kialakítása és végrehajtása, ökológiai növényvédelem alkalmazása stb. (…)
● Állattenyésztés: gyephasznosítási, legeltetési terv készítése és végrehajtása, az ökológiai módszerekhez alkalmazható fajták használata, az agro-ökológiai adottságokhoz igazodó állatsűrűség kialakítása, állatvédelmi szabályok betartása stb. (…)
Az átállási periódusban az átállás miatti jövedelemveszteséget kompenzálandó, magasabb támogatási összeg kifizetése indokolt.

Extenzív gyephasznosítási célprogram. Magyarországon ma az ország területének kb. 12 százaléka, mintegy 1,1 millió hektár terület tartozik a gyepművelési ágba. (…) A gyephasznosítási horizontális program részben a meglévő értékes gyepek – mint füves élőhelyek – megőrzését, másrészt a szántó művelési ágból kikerülő mintegy 250 ezer ha-os terület visszagyepesítését szolgálja. (…)

Vizes élőhely célprogram. A mezőgazdasági műveléssel kapcsolatba hozható vizes élőhelyek szintén nagy jelentőségűek. Hatásuk termelési, környezeti-ökológiai (természetvédelmi) valamint tájvédelmi szempontból egyaránt kedvező. Több területre terjed ki e célprogram: árterek, vízfolyások parti sávja, egyéb természetes vizes élőhelyek, halastavak, nádgazdálkodás, rizstelepek és termelésből kivont területeken vizes élőhelyek kialakítása (pl. belvízzel veszélyeztetett területek). A felsorolásra kerülő élőhely-típusokon eltérő kezelési módok alkalmazásával valósulhatnak meg a környezet- és természetvédelmi célkitűzések. (…)

Térségi (zonális) célprogramok: az Érzékeny Természeti Területek (ESA = Environmentally Sensitive Areas) rendszere
A térségi programok alapvetően a kisebb termelési potenciállal, de jelentős természeti értékekkel rendelkező területek célprogramjai. Ezekben a programokban a környezeti, természet- és tájvédelmi szempontok hangsúlyos megjelenése a jellemző. A zonális programok az alábbi agrár-környezetvédelmi intézkedések megvalósítására adnak lehetőséget:

● extenzív, védelmi célú termelési módok alkalmazása,
szántó-gyep konverzió,
● természetvédelmi célú gazdálkodás,
● őshonos állatok külterjes tartása,
● élőhely-rekonstrukció (pl. vizes élőhelyek) és fenntartás,
● biotóphálózat kialakítása,
● egyes fajok élőhelyeinek fejlesztése,
● tájvédelmi célú, kisparcellás (mozaikos) gazdálkodás,
● tájrekonstrukció,
● vízfolyások parti sávjának védelme, felszín alatti vízbázisok védelme
● talajvédelmi módszerek alkalmazása stb.
(…)
A természetvédelmi, tájvédelmi és egyéb környezetvédelmi szempontokat érvényesítő területi célprogramok megfelelnek a természetvédelmi törvény alapján kijelölendő Érzékeny Természeti Területeknek.

Képzési, szaktanácsadási és demonstrációs programok. A környezet- és természetvédelmi célok érvényesítése a mezőgazdaságban nagymértékben múlik a gazdálkodók fogadókészségén. (…) A magyar kormányzat az elmúlt évek során többféle támogatást is kínált a természetkímélő földhasználat támogatására, azonban ezeknek a támogatásoknak az igénybevétele nagyon alacsony szintű volt. Ennek oka részben az, hogy a felkínált támogatások nem voltak eléggé vonzóak, részben pedig az, hogy a gazdálkodók és a szaktanácsadók nem rendelkeztek – természetvédelmi szempontból – megfelelő ismeretekkel.

Kutatás, tervezés, fejlesztés. A program sikere érdekében irányváltást kell elérni a mezőgazdasági kutatásokban és fejlesztésekben is

Infrastruktúrafejlesztés:
● Tájkísérleti hálózat létrehozása.
● A tartamkísérletek megőrzése, továbbfejlesztése, eredményeik kiértékelése a környezeti hatások szempontjából.
● Közös adat- és információs bázis létrehozása a fenntartható mezőgazdálkodás területén.
● Tanácskozások, bemutatók szervezése, tan- és szakkönyvkiadás a környezetbarát fenntartható gazdálkodás megismertetése és elterjesztése érdekében.
● Képzési programok kidolgozása a tanfolyami-, szak- és felsőoktatásban a mezőgazdálkodás területére.
● Bemutató-, kísérleti- és tangazdaságok továbbfejlesztése, hálózat kialakítása.
● Minőségellenőrző és környezetvédelmi laboratóriumi hálózat kialakítása talaj-, víz- és élelmiszervizsgálatokhoz.
● Komposztálási technológiai bemutató és oktatóbázis kialakítása.