A belföldi értékesítések havi áremelkedése a júniusinál erőteljesebb: 0,8%. A forintban mért exportértékesítések havi árai 0,5%-kal mérséklődtek.
A termelői árak 12 havi árnövekedési üteme mérséklődött, 2,7%-os értékével ez az idei legalacsonyabb éves áremelkedés. A belföldi értékesítési árak 9,4%-os éves rátája meghaladta a júniusi értéket. A forintban mért exportárak továbbra sem érték el az egy évvel ezelőtti szintet, és a 12 havi 2,6%-os árcsökkenés a júniusinál is erősebb volt.
A belföldi értékesítési árak 1 havi változását a feldolgozóipari ágazatok árnövekedése határozta meg (1,0%). Folytatódott a hónapok óta tartó áremelkedés a kohászati termékeket előállító fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek gyártásában (3,2%). A keresletnövekedés és nyersanyaghiány, valamint a szállítási költségek drágulása egyaránt az áremelkedések irányába hatott. A fémalapanyag gyártásában a júniusihoz hasonlóan átlagosan 5,2%-kal nőttek az árak, ezen belül pedig továbbra is átlag feletti volt a vas-, acél-, vasötvözetalapanyag-gyártás (6,8%) árnövekedése. A fémfeldolgozási termékeknél ennél kisebb mértékben, 1,0%-kal emelkedtek az árak, az alapanyagok árnövekedése ugyanis még nem teljesen gyűrűzött be. A kőolaj világpiaci árai júliusban ismét emelkedtek, és a kőolaj-feldolgozás belföldi értékesítésében 2,6%-os növekedést váltottak ki. Emelkedett a vegyi anyag és termék gyártásának árszínvonala is (1,3%). A feldolgozóipari átlagos árnövekedéshez közeli értékkel, 0,9%-kal nőttek az élelmiszer-ipari termelői árak, jóllehet a szakágazati szintű árváltozások szélesebb sávban mozogtak: 8%-os árnövekedés és közel 4%-os mérséklődés között.
A többi feldolgozóipari ágazatot kisebb mértékű (0,7%-os növekedés és 0,3%-os csökkenés közötti) ármozgások jellemezték.
Mérsékelt áremelkedés jellemezte – elsősorban a színesfémérc-bányászat 1,2%-os árnövekedése miatt – a bányászatot (0,4%), valamint a villamosenergia-, gáz-, vízellátás ágazatot (0,3%). Utóbbiban a július közepétől érvényesülő hatósági árváltozások hatását mértük (villamosenergia- és földgázrendszer-használati díj).
Az ipari termékek belföldi árnövekedésében regisztrált 12 havi érték ismét emelkedett (9,4%). Továbbra is átlagot meghaladó mértékben, de az elmúlt hónapoknál mérsékeltebben emelkedtek az árak az ún. energiaágazatban (11,1%), ezen belül a gázgyártás, -elosztás (21,3%), továbbá a gőz-, melegvízellátásban (12,3%). A feldolgozóipari ágazatokban mért 9,0%-os átlagos árváltozást júliusban is jelentősen meghaladták a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek (23,6%), továbbá a kőolaj-feldolgozás árai, ahol a 12 havi árnövekedés 20,0% volt. Átlag körül változott az élelmiszerek (8,9%), valamint a vegyi anyag és termékek ára (9,5%). Az élelmiszer-ágazaton belül a legerőteljesebb 12 havi árnövekedést a malomipar termékeinél, továbbá a takarmánygyártásban mértük (17–19% között), de átlagot meghaladóan emelkedtek az árak a húsfeldolgozásban (9,7%), továbbá az egyéb élelmiszerek gyártása területén is (10,6%). Mindössze egy ágazatban maradtak el az árak a 12 hónappal korábbihoz mérten: a papírgyártás, kiadói, nyomdai tevékenységben 0,3%-os ármérséklődés volt.
A belföldi értékesítés rendeltetés szerinti csoportjainak júliusi alakulásában a legmagasabb árnövekedést a továbbfelhasználásra termelő és a nem tartós fogyasztási cikkeket előállító ágazatok mutatták, havi 1–1,1%-os árnövekedéssel. A beruházási javakat előállító ágazatokban a havi árnövekedés 0,3% volt. A 12 havi áralakulásban tovább mérséklődő üteme ellenére is az energiatermelő ágazat volt a meghatározó a 12,8%-os árnövekedésével.
A forintban mért exportértékesítési árak júliusban az előző hónaphoz mérten 0,5%-kal csökkentek. A csökkenés mértéke alacsonyabb volt, mint a forint előző hónaphoz viszonyított erősödése az euróval, illetve a dollárral szemben (1,3-2,4%). Más szóval az ipari exportárak emelkedését a forint erősödése mérsékelte.
100 feletti árindex alakult ki az élelmiszerek, a bőrtermék, lábbeli, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek, valamint a vegyipari ágazatok közül a kőolaj-feldolgozás és vegyi anyag és termék kivitelében, 0,2–1,9% közötti növekedéssel. Az ipari kivitelt meghatározó gépipari ágazatok exportárai átlagosan 0,8%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy hónappal korábban.
A 12 hónap alatt átlagosan 2,6%-kal alacsonyabb forintban mért árszínvonal alakult ki. A 12 havi árfolyamváltozások az euróval szembeni 5,4%-kal, és a dollárral szembeni 12,3%-kal forinterősödést mutattak. Áremelkedés itt is a havi árváltozásoknál kiemelt területeken volt csak megfigyelhető.
Az Európai Unió 25 tagországa ipari termelőiár-indexének 2004. július havi alakulásáról szóló Eurostat sajtóközlemény 2004. szeptember 2-án (csütörtökön) jelenik meg (www.europa.int/comm/eurostat).
Nem változtak az ipari termelői árak
2004 júliusában az ipari termelőiár-színvonal gyakorlatilag nem változott, az árak 0,1%-kal nőttek az előző hónaphoz képest - tette közzé a KSH.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.