Nem szállíthatna utasokat a MÁV?

A MÁV-Start Zrt. egyelőre még nem rendelkezik vasúti személyszállítási működési engedéllyel, noha július elsejétől már ennek a MÁV leányvállalatnak kell működtetnie a vasúti személyszállítást.

A MÁV szervezeti átalakításának részeként az idén önálló társasággá szervezi a személyszállítási üzletágát. Az eredeti tervek szerint MÁV-SzeVaSZ Személyszállító Vasúti Szolgáltató Zrt. néven jött volna létre a társaság, amelynek a második negyedévben kellett volna megkezdenie működését. A Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium céginformációs szolgálata adatai szerint 2007. január 11-én be is jegyezték a céget MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. néven.

Az új társaság apportjába tartozik majd a személyszállító gördülőállomány, beleértve a jelenlegi és az újonnan beszerzendő motorvonatok is. Az önálló személyszállítási társaság az eszközeihez kapcsolódó beruházási hiteleket magával viszi, és a közszolgáltatási szerződés megkötése után keletkező bevételeiből azokat folyamatosan törleszti.

A személyszállítási üzletág (a MÁV évente 152 millió utast szállít) értékbecslésre és az apportlista összeállítására a MÁV Zrt. gyorsított meghívásos közbeszerzési tendert írt ki. A nyertesnek a MÁV személyszállítási üzletágának főkönyvében szereplő több mint háromezer személykocsi és motorvonat vagyonértékelését kell elkészítenie, emellett ki kell alakítania az újonnan szerveződő társaságba apportálandó vagyonelemek listáját.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo