Nem lesz olcsón dzsip az APEH-tól

A parlament elé benyújtott adómódosítási javaslatok között szerepel az elektronikus árverés lehetőségének megteremtése is, aminek célja a szervezett csoportok eddigi, bevételcsökkentő manipulatív működésének megszüntetése - ismertette Budai Bernadett kormányszóvivő kedden, az APEH árverési csarnokába kihelyezett kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.

Példaként elmondta, hogy 2005 és 2007 között az APEH több mint 3400 nyilvános árverést tartott, amelyeken a 19 milliárd forint bekerülési értékű ingó és ingatlan árveréséből csak 3 milliárd forint bevétel folyt be.

Várszeghi György, az APEH végrehajtási és felszámolási főosztályának vezetője elmondta, hogy változik a tervek szerint a törvényi minimum ár is: ingóságnál a jelenlegi 25 százalék helyett a forgalmi érték 50 százaléka, ingatlannál pedig a jelenlegi 50 százalék helyett 60 százaléka lesz.

Várszeghi György hangsúlyozta, hogy az elektronikus árverési lehetőség mellett a hagyományos árverési módok is megmaradnak. A pontos szabályokat a törvény elfogadását követően dolgozzák majd ki. A törvényjavaslat szerint az elektronikus árverés ideje hat nap lesz, a résztvevőknek az ügyfélkapun kell bejelentkezniük.

Kérdésre válaszolva Budai Bernadett hangsúlyozta, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által javasolt összeférhetetlenségi törvény vonatkozna a polgármesterekre és a gazdasági társaságok felső vezetőire, de csak 2010-től lépne életbe. A gázártámogatást érintő kérdésre annyit mondott: a célok változatlanok.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo