Nem ellenfelek az osztrákok

Amíg korábban egymás elől akarták elszedni a turistákat, addig most együttműködési megállapodást írt alá a nyugat-dunántúli termálfürdőket összefogó Pannon Termál Klaszter és az osztrák Thermenwelt Burgenland.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

"Olyan együttműködés jön létre egy Interreg-programnak köszönhetően, amely amellett, hogy illik a hagyományokhoz, a jövőbe is mutat" - jelentette ki Németh István, a 2001 óta működő Pannon Termál Klaszter elnöke. Németh szerint eleinte azt is sokan csodálkozva fogadták, hogy a hazai vállaltok összefogtak, de az azóta eltelt pár év bebizonyította, hogy megérte együttműködni, mivel így amellett, hogy meg tudták erősíteni a piaci pozíciójukat, egymást kiegészítő szolgáltatásokat tudnak nyújtani a vendégeknek. Korábban határon átnyúló együttműködés keretében egy finn egyetem keresett magyar önkormányzatokat és zöld szervezeteket partnernek egy nemzetközi környezetvédelmi kutatáshoz. Fontos jelentőségű volt, amikor egy a mostanihoz hasonló Interreg program ért véget tavaly 11 év után a magyar-szlovén határ mentén

A klasztert a "kellemes kényszer hozta össze", mivel az akkoriban működő Széchényi-programnak köszönhetően sok fürdő épült meg (pl. Sárvár, Szentgotthárd, Celldömölk), illetve több termálfürdőben (pl. Zalakaros, Lenti, Pápa) tudtak olyan fejlesztéseket végrehajtani, amivel azt vonzóbbá tudták tenni a vendégek előtt. (Szegeden a helyi szoftveripari cégek kötötték össze a jövőjüket a gazdasági növekedés reményében.)

Japán, Kína, Izrael a célpontok között

Az együttműködés célja, hogy a résztvevők, tehát az osztrák Burgenland tartomány fürdői és a 34 taggal működő Pannon Termál Klaszter közös marketinganyaggal lépjen a távoli piacok elé. A Piac és Profit kérdésére válaszolva Németh István elmondta, hogy a fő célok között az Egyesült Államok, Izrael és Ázsia, azon belül főleg Kína és Japán szerepel, így ott szeretnének a jövőben hatékony marketinggel fellépni.

Az elnök kizárta azt a lehetőséget, hogy az együttműködésnek köszönhetően - mivel az osztrák fürdők itthon is reklámozzák magukat -, a hazai vendégek inkább a nyugati szomszédainkhoz mennének kipihenni magukat, "mivel az árelőny még mindig nálunk van".

#page#

Átalakuló stratégia

A modern kor igényeinek megfelelően a fürdők már nemcsak a pihenni vágyókat várják, hanem egyre inkább bővítik a lehetőségeiket, így egyre több helyen van lehetőség sportolásra is - jelentette ki Gabriele Haidwagner, a Thermenwelt Burgenland ügyvezetője. Ennek megfelelően sógorainknál már évekkel ezelőtt elkezdődött a fejlesztés, aminek köszönhetően a fürdőiket más-más vendégkör igényeinek megfelelően alakították ki.

Van ahol a kisgyermekes családokat várják, van ahol azokat, akik nyugodt, békés környezetben akarnak pihenni, de egyre bővítik a sportolási lehetőségeket is, így golfpályák, kerékpárutak is épültek. 

Folytató fejlesztés, kevés támogatás

Németh István elmondta, hogy a közeljövőben a Nemzeti Fejlesztési Tervnek köszönhetően újra van esély a hazai fejlődésre. Ezek igen fontos beruházások lesznek, mivel kiegészítik az eddigi munkálatokat, tehát egyfajta minőségi fejlesztést hajtanak végre, ami segíthet abban, hogy továbbra is versenyben maradjanak a magyar fürdők.

Természetesen nem minden szép és jó, hiszen az elnök szerint nem a legszerencsésebb az a központi döntés, hogy a nyugat-Dunántúlon kevésbé támogatják a beruházásokat mint máshol. Példaként említette, hogy amíg az Alföldön ötven százalékos támogatás jár, addig a nyugati régióban "csak" harminc százalékos. Ez hiba, mivel Németh István szerint az, hogy hazánk ilyen kedvező helyzetben van a termálfürdők szempontjából "túl nagy lehetőség ahhoz, hogy hagyjuk elveszni".

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo