Nem kopogtatnak a NAV-osok, de mindent látnak - hogyan vizsgálódik az adóhatóság?

Az utóbbi években gyökeresen megváltoztak az adóhatóság ellenőrzési módszerei: míg a korábbi években a revizorok egy megbízólevéllel „kopogtattak”, addig ezt felváltották az úgynevezett asztal mellől végezhető „desk audit” eljárások. Az azonban, hogy a NAV egyre kevesebb helyszíni ellenőrzést végez, nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne aktív az ellenőrzési folyamataiban – pont ellenkezőleg. Ugyanis az adóhatóság a rendelkezésére álló óriási adatvagyon célzott felhasználásával már a kockázatelemzési szakaszban könnyedén felderítheti az adózói hibákat vagy mulasztásokat. Ennek ellenére sokan még mindig nem számolnak azzal, hogy ma már jellemzően csak akkor indít a NAV klasszikus adóellenőrzést, ha jogsértés gyanúja merül fel, amit nagy eséllyel szankció követ – figyelmeztet a Kiss Tamás a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.

„A transzferár dokumentációk, valamint az ÁFA-bevallások hibás vagy hiányos elkészítését komoly bírsággal szankcionálja a hatóság, ezért még a NAV kopogtatása előtt érdemes szakértőre bízni ezek felülvizsgálatát és összeállítását” – figyelmeztet a SALDO szakértője.

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo