Nem kell bíróságra menni, ha egy 200 ezer forint alatti termékkel vertek át

Január 1-jétől a békéltető testületek kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak azokban az esetekben, ha a fogyasztó kérelme megalapozott, és az érvényesíteni kívánt igény nem haladja meg a 200 ezer forintot. A jogszabályváltozás nyomán a vállalkozások várhatóan igyekeznek majd saját hatáskörükben rendezni vitás ügyeiket a fogyasztókkal. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint az általa működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) a jogszabály kiterjesztését szorgalmazza a kisvállalkozásokra is, akik így szintén segítséget kaphatnának a peren kívüli megegyezésben.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló 2023. évi XX. törvény számos ponton módosította a Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényt (Fgytv.), így az újévtől fontos változások léptek érvénybe, többi között a békéltető testületek illetékessége és a meghallgatások digitalizációja terén.

Ezentúl másképp is reklamálhatunk (Fotó: Fotolia)
Ezentúl másképp is reklamálhatunk (Fotó: Fotolia)

Az egyik legfontosabb változás, hogy 2024. január 1-jétől 200 ezer forint értékhatár alatt kötelező érvényű, a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket hozhatnak a békéltető testületek – amennyiben a fogyasztó kérelme megalapozott – akkor is, ha az adott vállalkozások nem tettek alávetési nyilatkozatot. A békéltető testületi határozat ellen nincs fellebbezési lehetőség, viszont a Bíróságtól kérhető annak hatályon kívül helyezése.

A törvénymódosítás nyomán a fogyasztó és a vállalkozás közti jogvita békés kimenetelét szorgalmazó meghallgatásokon a békéltető testület tagja egyedül jár el online meghallgatások keretében – ez a felek számára idő-, energia- és költségtakarékosabb megoldást jelent. A fogyasztó kérésére azonban a békéltető testület személyes meghallgatást tart, ebben az esetben a vállalkozás egyezség létrehozására feljogosított képviselője köteles legalább online részt venni a meghallgatáson.

A békéltető testületekhez a jogszabályváltozás értelmében egyelőre magánszemélyek, illetve néhány speciális jogállású szervezet (civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház és lakásszövetkezet) nyújthatnak be kérelmeket. A BKIK és az általa működtetett BBT jogszabály-módosítási javaslatot nyújtott be az Igazságügyi Minisztériumnak annak érdekében, hogy az egyéni vállalkozóknak, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük békéltető testülethez fordulni, hiszen korábban a budapesti testület és a kamara évente többszáz kisvállalkozót segített a gyors és peren kívüli megegyezésben.

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo