Nem becsülik meg a fiatalokat a munkahelyeiken

Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat - derül ki a K&H ifjúsági indexből.

A 19-29 éves korosztály állásban lévő tagjainak helyzetét vizsgáló reprezentatív kutatásban a fiatalok mindössze 36 százaléka számolt be arról, hogy elismerik a munkáját.

Ez az eredmény - a nagyobb kilengésektől eltekintve - lényegében megfelel a 2012 óta minden negyedévben rendszeresen elkészülő felmérés hosszú távú átlagának, egyúttal azt mutatja, hogy évek óta nincs előrelépés ezen a téren. A válaszadók 41 százaléka a megbecsültséget átlagosnak mondta, 23 százalékuk viszont hiányolja azt.

A felmérés alapján a dolgozó fiatalok alig több mint fele, 52 százaléka szerint biztos az állása, ez az elmúlt négy negyedév - egyébként alacsonynak számító - értékeinek megfelelő eredmény. A felmérés történetében 2017 végétől a koronavírus-járvány okozta hanyatlásig, 2020 közepéig a dolgozó fiatalok 60-70 százaléka érezte stabilnak az állását az összefoglaló szerint. A friss kutatásban a válaszadók 34 százaléka átlagosnak tartotta a munkahelye stabilitása, 14 százalékuk pedig azt mondta, van félnivalója ezen a téren.

Arra a kérdésre, hogy ha úgy adódna, mennyire könnyen találnának új munkát, a megkérdezettek 33 százaléka azt mondta, hogy ez egyszerűen menne. Több mint negyedük, 27 százalékuk átlagos forgatókönyvvel számol erre az esetre, 40 százalékuk ugyanakkor nehézségekre számítana.

Egy esetleges külföldi munkahely az érintettek 32 százalékánál opció, több mint 40 százalékuk azonban nem keresne külföldön munkát.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo