Nem akárhogyan rúgja be az ajtót a szeptember

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a kiskereskedelemről és az iparról is közöl adatokat.

Hétfőn az ipari termelői árak júliusi statisztikáját publikálják. Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit. Az áremelkedést elsősorban a forint árfolyamának euróval szembeni éves szintű gyengülése, valamint az előállítási költségek növekedése okozta.

Kedden a GDP második negyedévi részletes adatai ismerteti a KSH második becslése alapján. Az első becslés szerint Magyarország bruttó hazai termékének volumene az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal bővült a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

Szerdán a turisztikai szálláshelyek forgalmának júliusi adatai közli a KSH. Júniusban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken csaknem 1,9 millió vendég 4,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, amelyhez az idén júniusra eső pünkösdi hosszú hétvége is hozzájárult. Idén január–júniusban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 3,2, a külföldieké 13 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo