Négyszázmilliót csoportosít át a kormány a Nemzeti Jogszabálytárra

Csaknem négyszázmillió forintot csoportosít át a kormány a Nemzeti Jogszabálytár idei működési költségeinek biztosítására. A kormányhatározat alapján felmérik, hogy a minisztériumok és a Miniszterelnökség, valamint az irányításuk és felügyeletük alá tartozó szervek milyen jogtárszolgáltatást vesznek igénybe, hogy a szolgáltatási szerződések mikor járnak le és milyen feltételekkel szüntethetők meg, valamint azt is, hogy mennyi pénzt fizetnek ki a törvénytárak igénybevételére.

Szintén miniszteri feladat július 31-ig annak felmérése, hogy a tárca állományába tartozók közül kiknél szükséges a többletszolgáltatást nyújtó jogtárak további használata. A közigazgatási tárca nemrégiben a www.njt.hu weboldalon indította el ingyenes, bárki számára hozzáférhető jogszabálytárát, amelyben az aktuális, valamint a még nem hatályos, de már kihirdetett törvények érhetők el, és öt évre visszamenőleg kereshetők a már hatályukat vesztett jogszabályok. Megtalálhatók benne a kormány- és a miniszteri rendeletek, illetve határozatok is.

A jogtár idei működtetéséhez szükséges 397,6 millió forintot a kormány úgy biztosítja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, hogy a másik hét tárca dologi kiadásai közül 56,8-56,8 milliót csoportosít át. A határozat egyúttal felhívja a közigazgatási és a nemzetgazdasági minisztert, gondoskodjanak arról, hogy a jogszabálytár működési költségei jövőre és az azt követő években is szerepeljenek a költségvetésben.

Ingyen böngészhetünk a jogszabályokban

Könnyen kezelhető felületen, ingyenesen kereshetnek az állampolgárok és a vállalkozások az ügyeik intézéshez szükséges magyar jogszabályok között. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elindította a Nemzeti Jogszabálytárt a www.njt.hu weboldalon.

A jogszabálytár a lekérdezés pillanatában hatályban lévő egységes szerkezetű jogszabályokat tartalmazza. Lehetőség van arra is, hogy 5 évre visszamenőleg vagy akár még nem hatályos, de már kihirdetett jogszabályokra keressen rá az érdeklődő. A honlapon megtalálhatók lesznek a jövőben a nemzetközi szerződések egységes szövegei is.

A felhasználókat segíti, hogy külön kategóriában lehet megtalálni a „Közismert jogszabályokat" (pl. KRESZ, ÁFA, PTK, stb. ), „mai napon hatályba lépő jogszabályokat", és a „mai napon hatályukat vesztő jogszabályokat".

Nem ez az első online kormányzati segítség az ügyintézéshez. A közelmúltban a http://ket.kormany.hu/ oldalon online szolgáltatást indított a tárca, amellyel ügyfélbarát megoldásokkal kívánja segíteni a hatósági ügyekben eljárókat és ügyfeleket, legyen az például okmányirodai, földhivatali vagy építési ügy.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo