Nagyot estek az energiaárak, örülhetnek az eurózónában

Az euróövezetben csökkentek a termelői árak áprilisban az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.

Az euróövezet termelői árai áprilisban 3,2 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, némileg meghaladva a 3,1 százalékos csökkenést jelző piaci várakozásokat. Márciusban 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak havi bázison.

A termelői árak csökkenése elsősorban arra vezethető vissza, hogy az energiaárak 10,1 százalékkal estek áprilisban a márciusi 4,1 százalékos havi csökkenés után. Energia nélkül a termelői árak 0,1 százalékkal csökkentek havi szinten áprilisban az előző havi 0,1 százalékos emelkedést követően.

Az Európai Unióban a termelői árak áprilisban 2,9 százalékkal csökkentek a márciusihoz viszonyítva, amikor 1,3 százalékos volt a havi visszaesés.

Áprilisban a termelői árak az euróövezetben 1,0 százalékkal emelkedtek éves szinten az elemzők által várt 1,4 százalék helyett, az Európai Unióban pedig 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo