Nagy pofont kaptak az európai bankok is

Európa 22 nagy bankja 400 milliárd eurós veszteséget könyvelhet el idén és jövőre - írta hétvégi számában az International Herald Tribune. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán teszi közzé tanulmányát az európai pénzügyi rendszer helyzetéről.

A New York Times Párizsban megjelenő európai kiadása olyan brüsszeli tisztviselőkre hivatkozik, akik már látták az uniós bankfelügyeleti bizottság (CEBS) irányításával elkészített úgynevezett stressz teszt eredményeit, amelynek legalább egy irányszámát az uniós pénzügyminiszterek csütörtöki informális találkozóján Svédországban nyilvánosságra kívánják hozni.

A Brüsszel által májusban kezdeményezett vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa: az Európai Unió pénzintézetei mennyire tudnak ellenállni a gazdasági visszaesés okozta megpróbáltatásoknak, valamint hogy szükség van-e tőkepótlásra az ágazatban. A tesztet a nemzeti bankfelügyeleti hatóságok végezték, de a CEBS adott hozzá iránymutatásokat. Az uniós pénzügyminiszterek a lap szerint azt tervezik, hogy a következő hónapokban hasonló nyomáspróbának vetik alá a biztosítótársaságokat is, amelynek eredménye már tavaszra meglehetne.  

A bankmentés nem EU-s feladat

Az Egyesült Államokban elvégzett hasonló stressz teszttel ellentétben az európai vizsgálat nem tartalmaz ajánlásokat az egyes bankoknak az egyensúly megtartásához szükséges intézkedésekhez - hangsúlyozza az IHT. A lap emlékezetett arra, hogy a CEBS már felmérte egyszer az uniós bankrendszer előtt álló kockázatokat, és arról tavasz elején tájékoztatta a pénzügyminiszteri tanácsot is. Az uniós bizottság ugyanakkor azt is értésre adta, hogy a bankrendszer és azon belül egy-egy bank tőkeigényének felmérését nemzeti hatáskörbe tartozónak tartja, nem pedig uniós illetékességnek.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán teszi közzé tanulmányát az európai pénzügyi rendszer helyzetéről. A washingtoni székhelyű szervezet áprilisban úgy ítélte meg, hogy az európai pénzintézeteknek 375 milliárd dolláros tőkeinjekcióra lenne szükségük a veszteségek fedezésére, de ezt akkor európai vezetők vitatták.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo