Mivel magyarázkodik a Nemzetgazdasági Minisztérium a siralmas GDP-adat után?

Nagy Márton gazdasági fordulatban bízik.

Felidézte: augusztusban éves bázison már 4 százalék felett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom – ami az év hátralevő részében tovább emelkedhet –, ezzel az áruk fogyasztása egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt. A turizmus is szárnyal, az év első kilenc hónapjában 5 százalékkal, 35 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma 2023 azonos időszakához képest.

Az ingatlanpiac is éledezik, a lakástranzakciók száma az év első 9 hónapjában közel 40 százalékkal nőtt éves alapon, a kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelek folyósítása is több mint 30 százalékkal emelkedett az év első felében – sorolta Nagy Márton.

A nemzetgazdaság teljesítményébe azok a jelentős gigaberuházások is folyamatosan bekapcsolódnak a közeljövőben, mint például a CATL, a BYD, a BMW, a SEMCORP vagy az EcoPro, amelyek új lendületet képesek adni a magyar gazdaságnak.

Nagy Márton megállapította, összességében egyértelműen a fogyasztás növekedése, a belső konjunktúra, azaz a belgazdaság helyreállása figyelhető meg, amely a következő hónapokban egyre erőteljesebben fogja kifejteni hatását. Ezzel szemben áll a gyenge külső konjunktúra, a német gazdaság vergődése.

A miniszter megállapította: egyelőre nem látható, hogy a német gazdaság teljesítménye mikor lesz képes összeszedni magát, amely a GDP adatokban is egyértelműen megmutatkozik: 2023-ban 0,3 százalékkal, 2024-ben 0,2 százalékkal csökken a német GDP, de 2025-ben is mindössze 0,8 százalékkal emelkedhet Németország gazdasági teljesítménye.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo