Mire jó a házassági vagyonjogi szerződés?

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) legújabb online felméréséből. A válaszadók fele nem tudta, hogy – ettől eltérően rendelkező házassági vagyonjogi szerződés nélkül – a házastársaknak minden bevételük, de még a tartozásaik is közösek. Kétharmaduk a házassági vagyonjogi szerződés előnyeit sem ismeri, például, hogy egy ilyen szerződésben a házaspárok a törvénytől eltérő vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, ami a házastárs különvagyonát is megmentheti a másik vállalkozásának csődje esetén.

„A házaspárok ezzel saját vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, és eltérhetnek a törvényi szabályozástól is, ami különösen hasznos lehet akkor, ha a pár egyik tagja saját vállalkozást működtet, de nem szeretné kockára tenni a családi vagyont” – mondta Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

A házaspároknak ugyanis alapesetben minden tartozása közös, amit a válaszadók alig több mint fele tudott csak jól. Házassági vagyonjogi szerződésben azonban máshogy is rendelkezhetnek, ezzel megvédhetik a házastársukat a vállalkozás csődjétől vagy egy hitel visszafizetésének terhétől, így a másik különvagyonából már nem követelhető a tartozás.

A tartozások mellett a bevételek is közösek

A kitöltők fele nem volt tisztában azzal, hogy a házastársaknak alapesetben, vagyis, ha nincs ettől eltérően rendelkező házassági vagyonjogi szerződésük, nemcsak a tartozásaik, hanem a bevételük is közös, még azok a bevételek is, amelyek különvagyonból, akár az egyikük tulajdonában lévő lakás bérbeadásából származnak. Így amennyiben például az örökölt lakást a házastárs bérbe adja, az abból befolyt bevétel már közös vagyonnak számít. Kétharmaduk viszont jól tudta, hogy például a férj esküvő előtt vásárolt lakása, és minden olyan vagyontárgy, amellyel a házastársak már a házastársi vagyonközösség létrejötte előtt is rendelkeztek, automatikusan – egy szűk kivételtől eltekintve – sosem lesznek a közös vagyon részei, csak akkor, ha erről házassági vagyonjogi szerződésben rendelkeznek.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo