Mindenki ismeri már az eurót (felmérés)

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) felmérése szerint ma már szinte mindenki ismeri az eurót, bár még sokan gondolják azt, hogy ismereteik hiányosak az új pénzről. Az emberek az információkat azonban nem a pénzintézeti tájékoztatókból szerzik.

A magyar fogyasztók – a jelentős és sokfelől érkező tájékoztatás, a médiakampány eredményeként - december végén, január elején már tájékozottabbak voltak az euróval kapcsolatos legfontosabb kérdésekben, mint a néhány hónappal ezelőtt végzett hasonló felméréskor voltak – derül ki az OFE legújabb felméréséből.
Az eddig beérkezett 204 kérdőív eredménye szerint a fogyasztók 95 százaléka tudja, hogy mi az euró. A megkérdezettek közül mindössze 10-en válaszoltak „nem”-mel. Az eurót ismerő 194 válaszadó többsége a tájékoztatások alapján elegendőnek tartja az ismereteit. Mindössze 14-en ítélték ezt nem elegendőnek, ugyanakkor a válaszadók közel negyede érzi úgy, hogy ismeretei csak részben elégségesek.
Az ismeretek forrásául mindenekelőtt a tévé, a rádió műsorait, az újságok tudósításait, valamint a reklámokat jelölték meg. Második helyen a kiadványokat, és viszonylag kevesen - mindössze a megkérdezettek kilenc százaléka - jelölték meg a bankok, a posta és a takarékszövetkezetek tájékoztatóit.
Az elegendőnek, vagy részben elegendőnek minősített tájékozottságnak megfelelően a többség tisztában van azzal, hogy mit kell tennie a birtokában maradt megszűnő valutákkal. 14-en válaszoltak úgy, hogy nem tudják, mit tegyenek és végeredményét tekintve ugyanígy értékelhető az a 12 válasz, hogy „semmit sem kell tenni”. Ez a megkérdezetteknek közel 13 százalékát jelenti, ami a korábbi OFE felméréskor tapasztaltaknak már csak negyede. Ezek szerint a tavaly év végi hazai euró kampány eredményes volt.
A felmérésből és európai uniós fogyasztói szervezetek információiból számos más hasznos tapasztalat is leszűrhető, amit - bízunk benne - az EMU-hoz (Európai Monetáris Unió) való csatlakozásunkkor hasznosíthatunk.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo