Minden eddiginél egyszerűbb digitális ÁFA-bevallási eszköz válik elérhetővé

A Kulcs-Soft telefonos információs vonalat indít, hogy ezzel támogassa a könyvelők és az érintett cégek átállását az új bevallási lehetőségre. Emellett a társaság díjmentes próbaidőszakot hirdet az eÁFA-bevallás könyvelőszoftverében 2024. december 31-ig. A Kulcs-Soft - a NAV technológiai konzultációjára felkért partnereként - közvetlenül saját szoftveréből az elsők között nyújtott be sikeres ÁFA-bevallást az új rendszerben.

Hozzátette, a rendszer már most is hatékonyan működik, ezt bizonyítva a cég az elsők között nyújtott be sikeresen ÁFA-bevallást az eÁFÁ-n keresztül egyik kiemelt ügyfelével közösen, a Kulcs-Soft könyvelőprogramját használva. Az erre kifejlesztett modul pedig hamarosan a társaság további mintegy 3000 érintett könyvelő ügyfele számára élesben is elérhetővé válik. Ráadásul a társaság az átállás támogatása érdekében 2024 év végéig költségmentesen biztosítja a hozzáférést ehhez a funkcióhoz könyvelőszoftverén belül.

Az eÁFA használata február 1-je óta lehetséges akár havi, negyedéves, vagy éves ÁFA-bevalláshoz, ám az ezen keresztüli ÁFA-bevallás most még csak opció, a hagyományos, ÁNYK-n keresztüli bevallási lehetőség is fennmarad egyelőre ezzel párhuzamosan.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo