Milliárdokat spórolunk aprópénz nélkül

Nemzetgazdasági szinten évi három-négy milliárd forintos megtakarítás érhető el az egy és kétforintos pénzérmék bevonásával - ismertette Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Az egy és kétforintosok éves előállítási költsége eléri a 1,5 milliárd forintot. Becslések szerint mintegy egymilliárd egyforintos és kilencszázmillió kétforintos van az állampolgároknál, számuk évente 70-80 millió darabbal nő és mintegy négyötödük csapódik ki a forgalomból. A két pénzérme bevonásának költsége mintegy kétszázmillió forintot tesz ki, tehát jelentősen elmarad a megtakarítás összegétől - emelte ki Simor András.

A két érme 2008. március 1-jei megszüntetését a jegybank elnöke vásárlóértékük csökkenésével, illetve azzal indokolta, hogy a vásárlásoknál egyre kevésbé használták, elvesztek, azaz "kicsapódtak a forgalomból". Ezért folyamatosan újra kellett gyártani az érméket, előállításuk pedig a névértéket jelentősen meghaladó költséggel jár, amit tovább növelnek a kezelési illetve szállítási költségek.

Márciustól szűnnek meg

A két pénzérme márciustól szűnik meg a fizetéseknél, az árakban azonban még nem. A kereskedők nem az egyes termékek árát, hanem a végösszeget kerekítik 5-re, vagy 0-ra, így az erős verseny miatt nem, vagy csak nagyon minimális - egy, két tized pontos - inflációs hatással járhat az intézkedés - fűzte hozzá a jegybankelnök.

A kerekítési kötelezettség csak a készpénzes fizetéseket érinti. Március elsejéig az 1 és 2 forintosokból a kereskedők a vásárlásoknál címletenként 50 darabot kötelesek elfogadni,  a bankok, takarékpénztárak, biztosítók és a posta pénztárai esetében nincs mennyiségi korlát, de 100 darab fölött díjat számíthatnak fel a beváltásért.

A kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek és a posta fiókjai márciustól legalább fél évig váltják a megszűnő két érmét, az MNB pénztárában pedig öt évig, 2013 március elsejéig lesznek beválthatóak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo