Mennyire van veszélyben Magyarország élelmiszerellátása a háború miatt?

Az Agrárminisztérium figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborús helyzetet, szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket.

A tárca közleméney szerint Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, a kormány célja továbbra is a lakosság élelmiszerrel való ellátásának, a mezőgazdasági termeléshez, az állattartáshoz és az élelmiszer-előállításhoz szükséges feltételek, valamint a termelést biztosító szolgáltatások zavartalan biztosítása.

Az agártárca vezetője elmondta, hogy a hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni. Kifejtette, Ukrajnából például lenmagot, cirokmagot, mézet és takarmányt importálunk. A miniszter kiemelte, a háború közvetett hatásaként azonban számolni lehet például a gabonafélék árának világpiaci emelkedésével, ami Magyarországra is begyűrűzhet.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a tárca figyelemmel kíséri az egyes agrárágazatokat (például a vetőmag-előállítást és forgalmazást, vagy a takarmányozást) érintő hosszabb távú hatásokat, a lehetséges közvetett problémákat folyamatosan vizsgálja. "A szakmai szövetségektől kérjük, hogy amennyiben bármilyen nehézséget, problémát tapasztalnak, jelezzék felénk. Természetesen indokolt esetben - ahogy az a korábbi nehéz helyzetekben is történt - haladéktalanul megtesszük a szükséges lépéseket - tette hozzá.

Nagy István emlékeztetett, hogy a magyar élelmiszer-termelés kapcsán már többször is bebizonyosodott, hogy erős, stabil ágazat, képes sikeresen venni az akadályokat.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo