Mégsem lőtte magát lábon Európa, a csökkenő energiaárak miatt esnek a termelői árak is Németországban

Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi, 2,2 százalékos éves szintű esést követően, és ezzel már a tizenkettedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves gyengülést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Júniusban továbbra is elsősorban az alacsonyabb energiaárak miatt következett be a csökkenés. A közbenső termékek is olcsóbbak voltak, mint tavaly júniusban, ugyanakkor többet kellett fizetni a fogyasztási és beruházási javakért.

A szakítás az orosz energiával már nem fáj a németeknek
A szakítás az orosz energiával már nem fáj a németeknek
Fotó: Depositphotos

Az energiaárak 5,9 százalékkal csökkentek tavaly júniushoz képest, miután májusban, 6,4 százalékos csökkenést jegyeztek föl. A földgáz és a villamos energia árának csökkenése volt a legnagyobb hatással az energiaár éves alakulására. A gázár a májusi 16,3 százalékos csökkenést követően júniusban 14,8 százalékkal esett, a villamos energia az előző havi 11,3 százalék után júniusban 11 százalékkal került kevesebbe, mint egy évvel korábban.

Az energiaárak nélkül a termelői árak 0,3 százalékkal nőttek júniusban a májusi stagnálást követően.

A további feldolgozásra váró köztes termékek árai 0,9 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, míg májusban jelentősebb, 1,8 százalék csökkenést mértek.

A nem tartós fogyasztási cikkek 0,6 százalékkal (májusban 0,4 százalékkal), a tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal (májusban ugyancsak 0,7 százalékkal), a beruházási javak 2,3 százalékkal (májusban 2,4 százalékkal), az élelmiszerek pedig 0,1 százalékkal drágultak éves szinten, miután májusban 0,2 százalékkal csökkentek.

Júniusban a termelői árak 0,2 százalékkal emelkedtek májushoz képest, amikor nem változtak az árak Németországban. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo