Megnyertük a versenyt, de mi lesz ezután?

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint az elfogadott konvergenciaprogramot következetesen végig kell vinni ahhoz, hogy Magyarország versenyképessége megmaradjon, sőt javuljon a következő években.

A gazdasági tárca vezetője ezt a "The Economist" című brit vezető gazdasági hetilap budapesti konferenciáján mondta csütörtökön. "Magyarország megnyerte az elmúlt tizenhét évben az egy főre eső bejövő működőtőke tekintetében a versenyt közép-európai versenytársaihoz képest. Ahhoz, hogy ez a jövőben is fennmaradjon, gyors ütemben meg kell valósítani az elhatározott reformokat" - hangoztatta Kóka János.

A miniszter kiemelte, hogy a következő hét évben mintegy 23 milliárd euró uniós forrás érkezhet az országba, ez azonban nagy kihívás, jó pályázatokkal lehet majd elnyerni az uniós pénzeket. A fő kérdés az, hogy Magyarország elinduljon és megmaradjon a reformok útján. "Meggyőződésem, hogy a magyar kormányt semmi sem térítheti el a konvergencia megvalósításának útjáról" - mondta a gazdasági miniszter.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo