Magyar (is) lehet a Lamborghini?

Megnyílt a Volkswagen konszern kelet-európai beszerzési központja Budapesten - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Martin Winterkornnal, a Volkswagen konszern igazgatótanácsának elnökével folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

Jelenleg 50-60 beszállítója van a konszernnek Magyarországon 200 milliárd forintos beszállítói értékkel. A most megnyíló központtal 40 új beszállító csatlakozhat a hálózathoz. A kormányfő szavai szerint a Volkswagen csoportnak jelentős szerepe van a magyar gazdaságban. A felek képesek a kölcsönös előnyökre úgy építeni, hogy tekintettel vannak a hosszú távú érdekekre is.

Az elnök közölte: a 200 milliárd forintos beszállítói érték a konszern teljes beszállítói értékének 1,3 százaléka. Martin Winterkorn elmondta: egyebek mellett a magyar főváros földrajzi fekvése, a minőségi termelés, megbízható partnerek miatt döntöttek Budapest mellett. A központ megnyitásával céljuk a közép-kelet-európai és a magyar jelenlét erősítése. Az igazgatótanács elnöke közölte, hogy olyan beszállítókat várnak, akikkel közös fejlesztés képzelhető el és törekszenek arra, hogy egyes alkatrészeket elsőként fejlesszenek ki. Martin Winternkorn arról is beszélt, hogy a beszerzési központ a vállalati stratégiának megfelelően az Audi, a Seat, a Skoda, a Volkswagen mellett a Bentleynek és Lamborghininek és a légi járműveknek beszállító cégüknek is dolgozik majd.

A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi magyarországi leányvállalata, az Audi Hungaria árbevétele tavaly 5,031 milliárd euró volt, ez 19,4 százalékos növekedés 2005-höz képest. Az Audi Hungaria több mint 3 milliárd euró értékű beruházást hajtott végre Magyarországon. A társaság tavaly 1.893.600 motort gyártott, ez 11,8 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az Audi 2006-ban 23.675 személygépkocsit készített, ami 92,4 százalékos emelkedés.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo