Lesznek még bajok a minimálbér-emeléssel

Megvolt a nulladik fordulója a bértárgyalásoknak, ami után már most úgy tűnik, a 200 ezer forintos minimálbért minden oldal el tudja fogadni, viszont az is látszik, hogy bizonyos szektorokban problémákat fog okozni az emelés.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

(Fotó: Pixabay)
Múlt héten a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra fog nőni 2022-ben. Miközben a munkáltatók a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban két lépcsős emelést javasoltak, az elsőt szintén jövőre, majd 2023. január 1-jétől. A munkavállalói oldal részéről Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke többek között azt mondta, a gazdasági folyamatok elemzése alapján egyértelműen látszik, hogy a gazdaság képes ezeket az emelt béreket kitermelni. Ugyanakkor úgy vélte, hogy bizonyos szektorokban ehhez egyfajta állami beavatkozás is szükséges lehet. Ahol nehezen megy a bérek kigazdálkodása  Mészáros Melinda, mint azt a Piac&Profitnak kifejtette, mindig is voltak és lesznek olyan mikro- és kisvállalkozások, ahol a termelékenység és a hatékonyság a közép- és nagyvállalati szektorhoz viszonyítva nagyon alacsony szinten van. Miért okoz ez gondot? Példaként hozta, hogy egy ilyen kisvállalkozás termelékenységi hatékonysági szintje átlagosan nem éri el a nagyvállalati szektor legrosszabban teljesítő társaságának a 40 százalékát sem. Ez azt jelenti, hogyha nem tudják növelni a termelékenységet és a hatékonyságot, akkor nagyon nehezen tudják kigazdálkodni az egyre emelkedő béreket. Ehhez korábban segítséget nyújtott a bérmegállapodásokhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó (szochó) csökkentési program is.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo