Lesújtó kép a cégekről

Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a vállalkozások többsége fontosnak tartja a hatékony belső kommunikációt, túlnyomó részüknek fogalma sincs, hogyan tudnák azt a gyakorlatban is megvalósítani.

A cégek 43 százaléka nem képes megállapítani, hogy elolvasták-e az üzeneteit, de amely vállalat igen, ott is csak a munkavállalók kicsit több mint harmada (37 százalék) olvassa ezeket.

A felmérés kitért arra is, milyen arányban használják a különböző platformokat az egyes cégek. Az eredmény szintén elgondolkodtató, különösen azoknál a vállalkozásoknál, ahol magas a fizikai vagy terepen dolgozó munkatársak aránya. A platformok mögötti szám azt jelenti, a válaszadók hány százaléka jelezte, hogy használja az adott felületet.

E-mailek 97 százalék, megbeszélések 94 százalék, vállalati hirdetőtábla 81 százalék, intranet 58 százalék, vállalati magazin 46 százalék, közösségi hálózatok 41 százalék, SMS-ek 32 százalék, Microsoft Teams 21 százalék, Slack 6 százalék, okostelefonos alkalmazások 4 százalék.

Mint látható, az elérések annak ellenére nagyon alacsonyak és kontrollálhatatlanok, hogy a cégek jó része több, párhuzamos platformot is „bevet” az üzenetek eljuttatására. Mindezt úgy, hogy a kutatás egyértelműen rámutatott: azok a munkavállalók, akik rendszeresen és időben tájékoztatást kapnak a vállalatnál zajló eseményekről, minden más tényezőtől függetlenül 64 százalék-kal elégedettebbek, míg ugyanezen tájékoztatás hiánya vagy elégtelensége ott van a munkahelyváltás okainak top 4-es listáján.

A közvetlen és tisztelettudó kommunikáció a 45 év feletti munkavállalók, a gyermekes szülők és a fizikai munkások körében például több mint ötszörösére növeli a munkahely iránti lojalitást, a vezetéssel folytatott nyílt, kétirányú kommunikáció pedig körülbelül 27 százalékban, azaz csaknem egyharmadában járul hozzá az alkalmazottak elégedettségéhez. Ebből a szempontból csak a jutalom/elismerés mértéke és a munkatársi légkör fontosabb. Ugyanakkor a kommunikáció az a terület ‒ hangsúlyozza Czinger Erik –, amit nagyon gyorsan és hatékonyan lehet fejleszteni, míg a másik kettő lényegesen összetettebb kérdés.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo