Lendületet vett a budapesti újlakás-piac

Kifejezetten erősre sikerült 2024. második fél éve a budapesti újlakás-piacon, hiszen 5300 kétlakásosnál nagyobb házban épült lakást értékesítettek. Ezzel az egész évben eladott 8800 darab újépítésű ingatlan közel háromszorosa volt a 2023-as számnak. Az élen továbbra is a XIII. kerület áll, mellette a XI. kerület tudott ezer feletti értékesítést felmutatni. 2025-ben új kormányzati intézkedések segítik az ingatlanpiac további bővülését, ezért arra lehet számítani, hogy a tavalyi rekord értékesítés csak a kezdet, folytatódik a tendencia.

Ha az eladatlan készletet nézzük, akkor 2025 elején a XI. kerületben volt a legtöbb átadott lakás, 240 a piacon, mögötte a XIII. kerület állt 170-nel. Vannak olyan kerületek, a XV. és a XXI., ahol jelenleg egyáltalán nincs a piacon ilyen elérhető ingatlan, így aki ott szeretne újépítésű lakást vásárolni, annak most várnia kell, amíg valamelyik futó projekt elkészül.

A kereslet élénkülése persze más kerületekben is tapasztalható, ez látszik az elindított projektek számában. A XXIII. kerületben például korábban évekig alig voltak új fejlesztések, de most megindult a piac, és hasonlót lehet elmondani a XIX. kerületről is, ahol sorra indulnak a jellemzően 10-20 lakásos beruházások.

Sokszor azonnal lecsapnak a vevők, hiába emelkednek az árak

2025-ben egy sor újabb kormányzati intézkedés élénkítheti az ingatlanpiacot, ezek közül az újlakás-piac keresleti oldalát elsősorban az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználhatósága és a lakossági állampapírok után kifizetésre kerülő pénzösszegek érinthetik, illetve az energiahatékony lakások vásárlására felvehető kedvezőbb hitellehetőségek támogatják. Már most látszik élénkülés a piacon, az érintett vevők rögtön az év elején szétnéznek a rendelkezésre álló újépítésű lakások között.

Érdekes lehet a rozsdaövezeti akcióterület besorolású területek fejlesztése, ahol még az 5 százalékos áfát is visszaigényelhetik a vásárlók, vagyis gyakorlatilag nettó áron vásárolhatnak lakást, vélhetően ez is egyre több ember fantáziáját megmozgatja majd. A piac élénkülését jelzi, hogy sorra érkeznek információk már előregisztráció, vagy előértékesítés stádiumában nagy arányban lekötött projektekről városszerte.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo