Legalább ezért kevesebbet fizetnek a magyar háztartások

Tavaly enyhén csökkent a lakásbiztosítások átlagdíja.

Az Insura.hu adatai szerint a legtöbb új szerződést 2024-ben a KÖBE, az Alfa és a Groupama biztosítóknál kötötték. Szintén népszerűek voltak Generali és a Gránit termékei. Tavaly az első öt biztosítóhoz került az új lakásbiztosítási szerződések több mint 70 százaléka.

Népszerűek a kiegészítő biztosítások is

Az előző évben tízből hat szerződés mellé kötöttek legalább egy kiegészítő biztosítást is. A legnépszerűbb kiegészítő termékek a beázásból, a dugulásból, illetve a besurranó tolvajlásból fakadó károkat térítő szolgáltatások voltak. Míg beázás ellen az ügyfelek mintegy fele biztosította lakását, a következő két fedezet is megtalálható a megkötött szerződések egyharmadában.

Idei kilátások – küszöbön az újabb kampány

A tavalyi lakásbiztosítási kampányhoz kapcsolódó lakásbiztosításokat az aktív piaci verseny miatt – a fedezeti kör enyhe bővülése mellett is – a korábbi hónapokhoz képest 10-15 százalékkal kedvezőbb átlagdíj mellett tudták megkötni az ügyfelek – mondta dr. Kozma Gábor, az Insura vezérigazgatója. – A kedvező tapasztalatok miatt lakásbiztosítási piacnak várhatóan idén is kiemelt eseménye lesz a márciusi kampány, amelynek során az ügyfelek a szerződésük évfordulójának időpontjától függetlenül is felmondhatják majd meglévő szerződésüket. Az egymással versengő biztosítók a díjkedvezmények mellett várhatóan ingyenes kiegészítő biztosítások felajánlásával, illetve ingyenes biztosítási időszakok felajánlásával is igyekeznek majd bővíteni lakásbiztosítási ügyfeleik körét.”

 

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo