Lebuktak a szülők, nem adnak elég zsebpénzt

A magyar szülők 28 százaléka rendszeresen ad fix zsebpénzt a 18 év alatti gyermekének, ugyanakkor az otthoni házimunkába való besegítésért és az iskolai teljesítményért történő fizetés kevésbé elterjedt hazánkban – derült ki az OTP Junior megbízásából készült felmérésből, amely arra is rávilágított, hogy a 16-18 év közötti fiatalok 28 százaléka havi 20 000 forintnál is több zsebpénzre vágyik.

A felnőttlét kéz a kézben jár az anyagi függetlenséggel, amihez szükséges a pénzügyi tudatosság. Ennek megteremtése nagyban függ a szülőktől is, hiszen ők az elsődleges közeg, akik megtaníthatják a gyermekeiket a pénz tudatos kezelésére. A pénzügyi ismeretek elsajátítását az OTP Bank is igyekszik támogatni. Számos megoldást és funkciót kínálunk a fiataloknak, melyekkel a pénzügyeik átlátása és kezelése sokkal könnyebb lesz. Ilyen például az OTP Junior Next alkalmazás, amelynek segítségével játékos formában megtervezhetik rövid távú céljaikat vagy éppen megnézhetik, hogy várhatóan mekkora havi költséggel kell majd számolniuk a tanulmányaik alatt – mondta Kökény Dávid, az OTP Bank termékfejlesztési szenior menedzsere.

A kutatás szerint a magyar szülők több mint kétharmada még mindig készpénzben adja az adott összeget a gyermekének, mindössze 15 százalékuk utal a gyermeke bankszámlájára, pedig a bankszámlán sokkal egyszerűbben és átláthatóbban lehet a pénzt gyűjteni, így nem kell attól tartani, hogy a készpénz esetleg elveszne. Sőt, az OTP Junior számla több díjmentes eleme miatt még ezekkel a banki költségekkel sem kell számolni (0-24 év között nincs számlavezetési díj, 0 Ft a 7 éves kortól igényelhető bankkártya kibocsátási- és éves díja és az OTP MobilBank használat is). A kívánt összeg pedig néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen átutalható a gyermeknek.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo