A személyautók számára 2010-ig fennmarad a matricás rendszer, az után vezetik be az elektronikus díjfizetést - jelentett ki Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára. Tényként közölte azt is, hogy a díjfizetést 2007. április 1-jével az autópályák mellett kiterjesztik az olyan autóutakra, amelyekkel van párhuzamos alternatív alsóbbrendű út.
Felsmann Balázs, a GKM szakállamtitkára pedig azt hozta nyilvánosságra, hogy a jelenlegi kormány-előterjesztés keretszabály, s egy GKM-PM közös rendelet módosításával kell tisztázni, hogy mely autóutak kerülnek majd a matricás rendszerbe, ez a hétfőn kezdődő szakmai egyeztetéseken alakul ki. Az elektronikus díjfizetés rendszeréről szóló előterjesztést is egy hónapon belül a kormány elé viszi a GKM. A rendszert magánbefektető szolgáltatása lesz bérleti konstrukcióban. A fokozatosság pedig azt fogja jelenteni, hogy először a D4-es, majd a D3-as, a D2-es és legvégül a D1-es személyautó járműkategóriában vezetik be az e-díjfizetést. Elképzelhető a területi fokozatosság is.
Felsmann Balázs elmondta, hogy már felvették a kapcsolatot a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (volt Közlekedési Főfelügyelet), hogy a 3-ad, 4-ed rendű utakra dolgozza ki a nehéz tehergépjárművek korlátozásának rendszerét, ezzel megakadályozva azt, hogy a fizetőssé váló főutakról ezekre terelődjön a forgalom.Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. várhatóan a mobil ellenőrző egységeinek egy részét áttereli a teherautók számára fizetőssé váló főutakra, a matricaellenőrzések elvégzésére.
Lassan, de biztosan változik
Az autóutak használata is matricaköteles lesz a készülő kormányzati döntés szerint, az e-díjfizetésnek pedig ugyancsak közeleg a napja.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.