Lakásboom indult Magyarországon, kilőttek az építési engedélyek

Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37 százalékkal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.

 

Az építési engedélyek mellett a piac másik fontos mutatója a kiadott használatba vételi engedélyek, vagyis az elkészült lakások száma. 2025-ben országosan 12.062 ilyen engedélyt adtak ki a KSH adatai szerint, ez 9 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ennél alacsonyabb volumenű átadásra tíz éve, 2016-ban volt példa legutóbb. A településtípusok közül csak a kisebb városokban emelkedett az átadások száma 2024-hez képest, a legnagyobb visszaesés pedig a megyei jogú városokban volt, ahol 26 százalékkal kevesebb lakás készült el, mint 2024-ben. Ezzel ebben a településkörben 2015 óta nem látott mélypontra esett az átadások száma. Az, hogy az építési engedélyek száma már látványosan megugrott, míg a használatba vett lakások száma még csökken, egyszerűen a lakásépítések hosszabb átfutását mutatja, a beköltözhető kínálat időben több éves késéssel tudja csak lekövetni a kereslet változását.

A negyedik negyedévben, év/év alapon mért hét negyedévnyi csökkenés után már stagnálás volt az átadásokban is, szinte darabra ugyanannyi használatba vételi engedélyt adtak ki, mint 2024 utolsó három hónapjában. A kisebb városokban és a községekben pedig jelentős bővülés volt, hiszen 27, illetve 25 százalékkal több lakás készült el, mint egy évvel korábban. Ez részben annak a hatása lehet, hogy ebben a településkörben már 2024-ben némileg nőtt az építési engedélyek száma, és az itt jellemzően épülő családi házak, ikerházak, sorházak és kisebb projektek építése gyorsabb átfutású.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo